Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
Az életmód néhány meghatározó elemének történeti–néprajzi képe
kamrabeli deszkarekeszt vagy a nagyobb gabonásládát is hombárnak neveztek. A leltárakban azonban legtöbbször együtt szerepel a hombár kalickával, vagyis a fából összerakott mozgatható disznóóllal. Ez utóbbi körülmény afelé mutat, hogy az udvari hombár is mozgatható volt, talán éppen szántalpas. Miként minden környező helységben, Kecelen is tartották a szemes gabonát földbe ásott kiégetett falú vermekben. Bár előfordult gabonásverem a szálláskertekben is, többségük a ház mellett, leggyakrabban a ház ablaka előtt, az utcán épült, hogy rájuk lássanak. 1784-ben, amikor Bélák István akasztói lakos hagyatkozott, és keceli rokonait, Vörösváczki Andrást és Kéméndi Mátyást is emlegette, a „verem" szót bevett gabona-mértékegységként használta: „egy verem idei búzát", „egy verem árpát" mondott a végrendelet leírójának. Az utcai vermeket nem nézték jó szemmel a hatóságok, mivel néha lefedetlenül tátongtak, és a sötét utcákon járó emberek beléjük pottyantak. Többször tilalmazták készítésüket. A keceli hirdetések jegyzőkönyveiben is feljegyezték Pest vármegye partikuláris gyűlésének 1785. július 5-én hozott határozatát: „Senki az utca vagy út felé gabona vagy más vermet, főképp ha arra való hely másutt is találkozik ne tartson...", és ahol van ilyen verem „...mindig jó erősen bé fedve legyen". 1770-ben egész Kecelt megmozgató hatalmas per kerekedett azért, mert keceli legények, akik között gazdafiú és béreslegény egyaránt akadt, évek óta kedvüket lelték abban, hogy vermeket törtek föl, és a lopott gabonát borért eladták. Farkas Márton, Lehoczky János bérese pl. azt vallotta, hogy 1767-ben „egy búza vermet föl vertünk Bordás Gyurival". Hat zsák búzát elvittek, és eladták Minda István dömötöri kocsmárosnak. Ők is és más keceli legények is folytatták a vermek föltörését a következő években, mígnem 1770-ben lebuktak, és az úriszék elé kerültek. A nevezetes perből tudjuk, hogy nemcsak búzát és árpát tartottak vermekben, hanem tejterméket is. így pl. Liska Jánosné özvegyasszony verméből a veremfosztogató legények 28 itze vajat és 12 sajtot vittek el. A XIX. század első feléből származó hagyatéki leltárak alapján megállapítható, hogy a nagygazdák udvarán, ahol pince volt, ott a tejtermékeket a pincében tartották, általában a vakablak polcán. XX. századi adatokból ismerjük a tejespince fogalmát. Sok keceli ember saját kezűleg épített magának lakóházat és gazdasági épületeket a XVIII-XIX. században. Mások inkább „faragó" és „nádazó" specialistákkal végeztették ezt a nagy munkát. 1841-ben előfordult, hogy Onódi József elvállalta Filus Pál házának teljes felépítését, „kulcsátadásig". Bizonyára több hasonló vállalkozás is volt ebben az időben. Erről azért tudunk, mert Filus panaszt tett Onódi József ellen, mivel elégedetlen volt a munkájával. Többek közt keveselte a nádat, és gyöngének találta a horogfákat. A nádazók és a „faragó"-nak nevezett ácsok parasztemberek voltak, akik a földművelő munka mellett házépítésnél is dolgoztak, és így gyarapították jövedelmüket. Csernyi József faragóról például tudjuk, hogy az 136
