Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
újra pásztorságra adta a fejét. A pásztorok váltogatták a külső és belső pász- torságot is. Néha szolgálatukat „betyársággal", vagyis szabad állapottal szakították meg. A külső pásztorok változó helyű szállását a XVIII. században tanyának nevezték. A keceli pásztorokat vallató korabeli peres iratokban nagyon gyakran előfordult a tanya szó, de ez nem XIX-XX. századi értelemben vett földművelő tanyát, határbeli magányos lakóházat és gazdasági telephelyet jelentett, hanem pásztorszállást. Azt a helyet, ahol a vesszőfonatos táblákból összeállított, tető nélküli pásztorhely, a cserény állt, és ahol a pásztorok főztek; ruháikat, edényeiket, élelmiszerkészletüket és eszközeiket tartották. A cserény viszonylag gyakran szerepel a rossztevő pásztorok vallomásaiban, hiszen legtöbbször mellette főzték meg a lopott jószágok húsát. A cserényben tárolták a levágott marhák bőrét. Itt kötötték a titkos egyezségeket, itt adták-vették a lopott lovakat, ide jöttek beszélgetni és vacsorát kérni a vándorló szegénylegények, a szökött katonák és az állataikat kereső, idegenben járó pásztorok. Kecel határából legkorábban 1772-ből ismerjük a cserény szót. A következő évtizedekben gyakran szerepelt gulyások és csikósok tanyázóhelyeként egyaránt. Különösen sokat emlegették a cserényt 1780-ban, amikor egy lólopási perben fontos szerepe lett a cserény költöztetés időpontjának. Barna János keceli gulyás vallotta: „Fejes Mihály gazdám jelenlétiben esett meg a csere, fölöstököm tájban, midőn a cserént máshová vittem". Miután a vallatás során ellentmondóan nyilatkoztak a tanúk a csere időpontjáról, és a cserével együtt a cserényköltöztetést is délutánra igyekeztek tanúsítani, mivel így az egyik bűnös alibihez jutott volna, az előbbi Barna János nagy pásztoröntudattal vágta oda a vallató keceli főbírónak, Gyuricza Jakabnak: „Nem igaz, mert a cserént soha nem szokták dél után helybül mozdítani, hanem regvei és a csere akkor esett Fejes Mihály jelenlétiben".68 Számunkra most az a fontos, hogy a fenti vallomás rögzítette a régi pásztorélet egyik nevezetes mozzanatának, a cserényköltöztetésnek hagyománnyá merevült szokásos időpontját, amit a magyar néprajzi irodalom még nem tárt föl. Az időpont egyébként érthető, hiszen ha délután szedik szét a cserényt, esetleg nem marad idő az újbóli felállítására. A keceli pásztorok szálláshelyeinek megnevezésére a legkorábbi adatot 1740-ből ismerjük. A már többször idézett Opaniczky-Závodszky-Koriger- féle perben sokszor előfordult a tanya szó. Néhány megfogalmazás: „este jővén a tanyára", „járt hozzájuk a tanyára elég lovas". Stb. Megfigyelhető, hogy a pásztorok a tanya szónak többféle jelentését ismerték. Tanyának nevezték a saját pásztorszállásukat, de tanyaként emlegették a Halas és Szabadka határában ekkor már előforduló „igazi" tanyákat 68 A pásztorélet c. fejezet összes levéltári adatának jelzete: KÉL. II. Úr. ír. és a szövegben feltüntetett évszám. 130
