Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
Tehéncsordás: „ Csuzi Mihál Tehén csordásnak pro. 790 fog fizetődni egész esztendőre úgy mint: 2 tehéntül 1 kicsi véka búza, 1 kenyér és 4 pár bocskor". Bornyúpásztor: „Pálinkás György bomyu pásztornak pro. 790 fog fizetődni egész esztendőre: No. 2 bomyutul 1 fölöntő búza, 1 kenyér és négy pár bocskor". Ökörcsordás: „Gál Mihál ökör csordásnak pro. 790 fog fizetődni egész esztendőre: No. 2 ökörtől 1 kicsi véka búza, 1 kenyér és négy pár bocskor". Kanász: „Szombati György Kanásznak pro. 790 fog fizetődni egész esztendőre úgy mint: No. 2 öreg sertéstül 1 fölöntő búza, 4 malacztul ugyan annyi, 1 kenyér és 4 pár bocskor". Ha végigtekintünk a kései feudalizmus utolsó 70-80 esztendejének keceli pásztorfogadási egyezségein, láthatjuk, hogy a községi pásztorok bére többféle összetevőből állt: pénzből, természetben kiadott élelemből, ruhafélékből, állatteleltetésből és később illetményföldből. A XVIII. század második felében és a XIX. század első évtizedeiben a pásztorok két csoportját különíthetjük el. Ezek a csoportok nemcsak a pásztortársadalomban jelentettek rangkülönbséget, hanem megítélésük tükröződik járandóságuk mennyiségében és kiszolgáltatási módjában is. Az első csoportba sorolhatjuk a heverő jószág legeltetésével foglalkozó baromgulyást és szilajcsikóst, míg a második csoportba a kezes jószág csikósát és csordásait, valamint a kanászokat. Az előbbiek bérét, valószínűleg kemény alku után, általánosságban határozta meg a tanács, és az összeg nagyságának megfelelően vetette ki a lakosokra az állatszámok arányában. Az utóbbiak járandóságát viszont eleve az eléjük hajtott marhák száma szerint határozták meg. E téren jelentős változás következett be az 1820-as, 1830-as évek tájékán. A kétféle pásztorbér meghatározásának módja egységesült, mégpedig a belső pásztorokénál szokásos módszer javára. 1821-ben, amikor az első tanácsi jegyzőkönyvkötet véget ért, még összegszerűen határozták meg a baromgulyás és a szilajcsikós bérét, miként a XVIII. században mindig. 18 évvel később, 1839-ben, amikor az elveszett második proto- kollum után elkezdték a harmadikat, egészen más rendszerről olvashatunk. A gulyás és a szilajcsikós bérét ugyanúgy az eléjük hajtott állatok meghatározott szorzószámával fejezték ki, mint a csordásokét, a nyomási csikósokét és a kanászokét. Ez a rendszer azután megérte a jobbágyfelszabadítást, sőt az utána következő időket is. Az 1820-as évekig, amíg a szilajcsikós és a gulyás „konvenciót" kapott a falutól, nagy szerepe volt a pásztorbérek beszedését és kiadását végző kenyérbíró nak. Ebben az időben a tanács a pásztorfogadások alkalmával 125
