Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
volna a földek szorgalmatos szántására, vetésére, sőt néha fenyegetéseket is kilátásba helyezett arra az esetre, ha nem művelnék szorgalmasan a földeket. A dézsmálási utasításokban is olvashatjuk azt a figyelmeztetést, amelyben az uraság felszólította dézsmásait, hogy árgus szemekkel figyeljék, nincs-e olyan szántóföldparcella a határban, amely vetetlenül maradt. Az ilyen parcellák gazdáit meg kell büntetni. Ezt a szigorú felügyeletet a minél nagyobb összegű tized és kilenced utáni vágy serkentette. A földesúrnak sokkal nagyobb jövedelme lett birtokából, ha azt jobbágyai művelték, mintha csak marháikkal legeltették. Ezért a földművelés XVIII. századi földesúri szorgalmazása valószínűleg nem kalocsai és keceli specialitás volt, hanem minden szoros úrbéri kötelékek között élő helységben előfordult. Következésképp, e helységekben XVIII. századi újratelepítésük, illetve földesúri hatalom alá kerülésük kezdete óta nem tekinthetjük másodlagos funkciójú termelési ágnak a földművelést. Erről gondoskodott a mindenkori földesúr. A sokfelől jött keceliek XVIII. századi termelvényeiről és földművelő tevékenységéről viszonylag jól tájékoztatnak a dézsmajegyzékek. Az 1740-es évek elejéről fennmaradt néhány összesített dézsmakimutatás az uradalom falvairól, köztük Kecelről is. Sokkal jelentősebbek a részletes, névsoros keceli dézsmajegyzékek az 1765-1788 közötti évekből. Ebből az időszakból az érsekség valamennyi helységére vonatkozó dézsmajegyzék-sorozatokat őriz a Kalocsai Érseki Levéltár. A következő évekből hosszú ideig nem ismerünk dézsmajegyzéket a kalocsai uradalom területéről, így Kecelről sem. Az 1808 és 1816 közötti évekről egy érseki birtokleírás összesített adatai tájékoztatnak az uradalom dézsmajövedelmeiről. 1817-18-19-ből ismét vannak teljes értékű, névsoros dézsmalajstromok az uradalom falvairól.55 Mivel a kalocsai uradalomban, következésképp, Kecelen is a földesúr és az egyházfő azonos volt, együtt vetették ki a tizedet és a kilencedet. Az országos törvények szerint először kilenced címén a termés kilenced részét kellett volna kivenni, majd tized címén a már megkilencedelt mennyiség egytizedét, ami a valóságos termésnek csupán tizenegyedé. Következésképp, ha a kutató a dézsmák mennyiségét tudja, és a kilencedet kilenccel, a tizedet pedig 11,25-tel megszorozza, azonos számot kap, a teljes termény mennyiségét. Ila Bálint írja a dézsmajegyzékek forrásértékéről készített kiváló tanulmányában, hogy néhány helyen, főleg kamarai birtokon, valóban az egész termés tizedrészét szedték tized címén.56 Ilyen rendhagyó hely volt a kalocsai uradalom területe és benne Kecel. Itt kevés számolással is egyértelműen megállapítható, sőt a dézsmálási utasítások is utalnak rá, hogy a kilenced és a tized címén egyaránt 10-10 százalékot vettek ki a termésből. Összesen tehát a termés egyötöde lett az uraságé. Ha tehát a kutató csak a 55 KÉL. II. Dézsmaösszeírások és dézsmálási iratok. * ILA Bálint 1957.102., 104. 112
