Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)

A paraszti gazdálkodás

gazdálkodott. így megőrizhették a család korábbi státusát. Jobban kihasználhatták a földeket és a közös igásállat-állományt. A közös családi gazdaság jobb üzemszervezési lehetőséget biztosított, mintha két-három alig életképes kisgazdaságra vagdosták volna szét. Nem beszélve a neveletlen testvérekről, amelyek így a közös családi vagyon áldásait élvezve viszonylag gondtalanul nőhettek fel. Az együtt gazdálkodó testvérek folyamatosan gyarapíthatták a közös gazdaságot, amely egy későbbi osztozkodásig már akkorára nőhetett, hogy életképes gazdaságok válhattak ki belőle.

A földszerzés egyik módja volt a gyermektelen öreg jobbágyok eltartása az eltartónak átadott úrbéres földek fejében. Erre sok példát láthatunk a XIX. század első feléből. Az eltartási kötelezettség, illetve az átvett jobbágyföld birtoklása szólhatott az öreg gazda haláláig, de határozott időre is. A határozott időre, terményjáradékért átadott telki földek ügye átvezet bennünket a feléből kibérelt jobbágyföldek kérdéséhez. 1835. május 17-én Szíjártó György keceli tiszttartó jelentette az úriszéknek, hogy 11 keceli jobbágy „elégtelen" a telke viselésére. Közülük 10 negyedtelkes, egy özvegy pedig féltelkes volt. Vonójószág nélkül nem művelhették eredményesen földjüket, és nem teljesíthették robotjukat. Nyolcán úgy próbáltak sorsukon segíteni, hogy úrbéres földjeiket feléből bérbe adták. Az uraság képviselője és az úriszék is helytelenítette az ilyen bérbeadásokat, mivel szerintük a felesek nem jól művelik a földeket. Felszólították a 11 jobbágyot, hogy sürgősen szerezzenek igásállatokat, és maguk gazdálkodjanak. A jobbágytelkek bérbeadása azonban ezzel természetesen nem szűnt meg. A következő években is volt rá példa Kecelen. Előfordult felébe adás és átalánydíjért való használatba adás egyaránt.

Az 1769. évi 9 kérdőpontra adott keceli válaszból megállapítható, hogy az úrbérrendezés előtti időkben a keceliek kétnyomásos gazdálkodást folytattak. Az érseki domínium területén hasonlóképpen gazdálkodtak ekkortájt a Csanádiak, a kákonyiak, a miskeiek, a nádudvariak és a sükösdiek. A kétnyomásos határhasználat ugar nélküli változatát alkalmazták a kalocsaiak, a császártöltésiek, a domíniumon kívül pedig az akasztóiak és a kiskőrösiek. Vadkert népe már háromnyomásos rendszerben művelte földjeit.

Kecelen az 1780-as években, a jobbágyföldek felmérésével és állandó elosztásával egyidőben tértek át a háromnyomásos gazdálkodásra. Ez a rendszer az 1857-ben végrehajtott tagosításig volt érvényben a telki állományba tartozó szántókon. A tagosítás után bontakozott ki a kötetlen föld- használat, amely együtt járt a tanyák elszaporodásával.

110