Bárth János: Tájak mezsgyéjén (Kecskemét, 2005)
A paraszti gazdálkodás
1823. évi, a féltelkes Vancsura Mihály 1833. évi, a negyedtelkes Babanyecz Imre 1843. évi és Megyes András zsellér 1840. évi inventáriumát. XX. századi szemmel nézve a XIX. századi vagyonleltárakat, két fontos dologra, különbségre figyelhetünk föl. Az egyik az igaerő bőséges volta, a másik pedig a kisebb mezőgazdasági eszközök, kéziszerszámok szegényessége és kis száma. A XX. század közepén egy keceli középparaszt gazdaságának iga igényét jól kielégítette két ló és egy kocsi. 100-150 évvel korábban még a negyedtelkes jobbágy gazdaságában is volt ökörfogat és lófogat egyaránt. Ezt valószínűleg a korabeli igás földmunkáló tevékenység alacsony hatékonyságával magyarázhatjuk. A faekéket felváltó korszerű gyári ekék elterjedésével a lófogatolás általánossá és hatékonyabbá vált. A XX. század első felének keceli parasztgazdája számára elképzelhetetlen, hogy gazdaságában csak egy kapa legyen. Ugyanez természetesnek számított az 1830-as, 1840-es években, annak ellenére, hogy ekkor már kiterjedt szőlő- művelés folyt Kecel határában, másrészt az ugarföldek kukoricával való bevetése is rendszeresnek mondható. A kapák és a hasonló kézi eszközök alacsony száma valószínűleg összefügg e szerszámok viszonylag magas értékével, és talán azzal, hogy a kapás növénykultúrák behatolása ellenére a jobbágyparaszti gazdaság egésze összességében még fölöttébb külterjes jelleget mutatott. Arra is gondolhatunk, hogy a jobbágyparaszti szőlőket jórészt zsellérek, napszámosok kapálhatták, akik tevékenységük során a saját kapájukat használták. A leltárakban szereplő eke ebben az időben még jobbára faekét jelentett. Fontos tartozéka volt a szántóvas és a csoroszlya. Néha csak ezeket jegyezték föl önállóan. Boronáról csak egy leltárban írtak, arról sem tudjuk, hogy milyen fajta volt. Szinte minden gazdaságban volt kasza, üllővel, kalapáccsal, tokmány- nyal, kaszakővel. Ritkább lehetett a nádvágásra használt tolókasza. Hasonlóképpen csak nagyobb gazdaságokban fordult elő a „szetska metsző láda". Minden gazdaságban volt kis számú ásó, kapa, lapát, vasvilla, favilla, szőlőmetsző kés, szénavágó, sarló és béklyó. Általános lehetett a billegzővas az állatok és edények megjelölésére, egy-két ponyva és 5-15 zsák a gabonanyomtatáshoz és szállításhoz, rudazó kötél a szálasgabona és széna lekötéséhez. Ritkább szerszám volt a szőlőprés, a mázsa és még ritkább a „kazány"- ként emlegetett pálinkafőző felszerelés. A keceli nép azzal, hogy kevés szerszámot használt, nem állt egyedül a korabeli Magyarországon. Hasonló volt a jobbágyparasztság termelőeszközkészlete az Alföld más tájain is.52 52 SZILÁGYI Miklós 1977. További irodalom itt - valamint lásd az 50. sz. jegyzetet. 105
