Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)
A SZÁLLÁS, A HAVASI GAZDÁLKODÁS IDŐSZAKOSAN HASZNÁLT TELEPHELYE
szarvazat tartotta. A legrégibb szállásépületeknek nem volt padlása, híja. A falaik közötti tér és a nyeregtetejük által bezárt tér egy légteret alkotott. Az esztena ajtaja legtöbbször az első hosszanti oldal egyik felén nyílt. Vele szemben, a sarokban alakították ki a sódnak nevezett tüzelőhelyet. Az ajtó és a sód terét egy földre fektetett gombolyagja választotta el a helyiség belső, alvásra, pihenésre használt terétől. A két cölöphöz támasztott gombolyagfára azért volt szükség, hogy az alvók ne rugdossák az alájuk szórt szénát a tüz közelébe. A szénára fölöttébb szükség volt, mert az épületnek padozata nem készült. Az alvóhelyen belül az épület bűtőfalára egy polcot erősítettek. Ezen tartották az edényeket, evőeszközöket, élelmiszereket. A sód néven emlegetett, sarokban kialakított tüzelőhely tüze a földön égett. Mögé két oldalról köveket raktak, hogy a láng ne érje el az épület falának bornait. 111 A tüz fölött, láncon lógott az üst. A lánc felső végét a sarokban találkozó két fal felső peremére ferdén felfektetett gerendaszerü rúdhoz kötötték. A lánc alsó végén egy konkoly néven emlegetett kampó lógott. Erre akasztották az üst fülét. A XX. században a régi sódckat fokozatosan öntöttvas tűzhelyek, juttok váltották föl az esztenákban is. A hajdani esztenák ajtaján nem volt zár. Amikor a kinttartózkodás véget ért, a kinttartózkodók hazavitték falujukba edényeiket, felszerelési tárgyaikat és az üres esztenát magára hagyták. A kalibával vagy esztenával ellátott szállásoknál fejlettebb havasi szállásoknak számítottak azok a hajdani telepek, amelyeken kicsi ház vagy csűr épült. Az efféle csűrös szállásokból viszonylag kevés létezett az Úzvölgyi tájon. Csíkszentgyörgyi idős gazdák emlegetik például Vargyas József és Vargyas István csíkszentgyörgyi lakosok egerszéki szállását, amelyen kicsi ház és csűr is állt, és amely az 1960-as évek elejéig, a mezőgazdaság kollektivizálódásáig volt használatban. Ugyancsak az emlékekben él Szőcs Lázár háromtizesi lakos kristinei szállása, amelyet magánbirtoklású kaszálóján tartott. Kicsi ház és nagy csűr állt rajta. A csűr méretére jellemző, hogy a visszaemlékezések szerint „kétfelé kötős istálló" kapott benne helyet. Szőcs Lázár a XX. század közepén állandóan lakott tanyaként is használta kristinei telephelyét. A havasi szállások leginkább szénacsinálás idején népesedtek meg. A széna kaszálásának, forgatásának, összegyűjtésének napjaira, néha 1-2-3 hétre is, a csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi családok munkabíró, fiatal tagjai kitelepedtek családfőjük havasi kaszálójára. Tavaszi jókedvvel, vidáman dolgoztak. Éjszakára vagy eső közeledtével a szállásfa alatt, a kalibában, az esztenában, ritkábban a kicsi házban, csűrben húzták meg magukat, attól függően, hogy kinek milyen építmény jelentette a szállást. 171 A sód szó eredetileg valószínűleg a két boronafal védelmére rakott kőépítmény! jelentette. Vö.: EMSZT. XI. (2002) 837. - UMTSZ. 4. (2002) 918-919.
