Bárth János: Úz-völgyi magyarok (Kecskemét, 2004.)

AZ ÚZ-VÖLGYI HAVASOK HASZNÁLATA A XX. SZÁZAD ELŐTT

hordozó magánbirtoklásával. A XX. században sok havasi terület faluközösségi, egyházközösségi, községi birtoklása közbirtokossági formát öltött. A XX. században teret nyert a havasokban is az állami és a szövetkezeti birtoklás, majd a XX. század végén újra megerősödött a korábban felszámolt közbirtokossági és a hosszú ideig visszaszorított magántulajdon. Azt mondhatjuk, hogy a faluközösségek hajdani közösen használt havasi birtokai a XX-XXI. század fordulójára havasokra is kiterjedő községhatárokká, a falvak által alkotott községek havasi közigazgatási terrénumaivá alakultak át, amelyek többféle tulajdonlási és birtoklási forma egyidejű létezésével változatlanul az érdekelt falvak gazdaságszervezési hagyományokra épülő életterének számítanak. A havas léte és használata hozzátartozott a csíki falvak népének gazdálkodásához. A havasi haszonvételek, bár sokfélék voltak, három fontosabb csoportot alkottak: 1. Erdölés, erdőélés, amely magában foglalta a tüzifa-kkermelést, az épületfa és szerszámfa beszerzést, tágabb értelemben a hamuzsír főzést, a szénégetést, a deszkametszést, az erdei gyűjtögetést, a zsindelyfaragást, bizonyos faeszközök háziiparszerü készítését, fával, deszkával, léccel, faeszközzel való vándorló kereskedést stb. 2. Legeltetés, állattartás, amely kiterjedt a faluközösség vagy a különböző „cimboraságok", közbirtokosságok által szervezett kintháló marhagulyák,

72 valamint a juhtartó esztenatársaságok juhnyájainak nyári legeltetésére, némely helyeken a lovak szabad csatangolására, faluközösségi vagy közbirtokossági tagok, esetleg bérlők sertéseinek makkoltatására stb. 3. Szénakaszálás, „szénacsinálás", szénahasznosítás, amely történhetett faluközösségi, egyházközségi birtoknak számító, rendszeresen újraosztott, illetve „újrafoglalt" kaszálókon, az érdekeltek egyidejű vagy közös munkájával, idő haladtával azonban inkább magánbirtoklású, szénafű-nek nevezett irtott kaszálókon, a birtokló családok egyéni vagy kalákában végzett munkájával. A magánbirtoklású havasi kaszálón végzett családi „szénacsinálás" együtt járt valamiféle szállás létesítésével vagy fenntartásával. A havasi magánbirtok szénatermését vagy hazahordták a faluba, vagy a birtokon feletették az állatokkal. Ha a szénafeletetés határbeli családi állatteleltetés formáját öltötte, a havasi szállástartás fejlett formája valósult A magyar néprajz bevett gyakorlata szerint a távoli legelön járó, kintháló, „rideg" marha pásztorlási egysége a gulya, a belső legelők hazajáró marháinak pásztorlási egysége pedig a csorda. Ezzel a nyelvi különbségtétellel nem egyezik a XVIII-XIX. századi csíkszentgyörgyi szóhasználat, mivel a források rendre a havasi csorda kifejezést alkalmazzák. Ezért jelen tanulmánynak szóhasználata időnként idomul a csíkszentgyörgyi nyelvi gyakorlathoz. Vö.: BÁRTH János 2001/a. 163-169.