Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Tanyák és szállások – Falvak és városok - Szűcs Judit: Csongrád, Alt Csongrád, Belső-, Külsőváros, Szentes

tű papjokkal Szent Hona szigetbe költöztek. ”2S Tehát a szomszéd település lakosai is a rétségbe és szigetbe menekültek, a csongrádiakhoz — és bizonyára más alföldi település lakóihoz is — hasonlóan. Szentes népe is a folyóvíz bal magaspartját (a mai Tóth József utcát28 29 és környékét) lakta, és onnan menekült át a távolabbi nádas partra és szigetre, az Ilona-partra. Ok is egyik helyről a másikra jártak, az időleges lakhelyről vissza a templomba. Emlékezzünk csak: a monda szerint a csongrádiak az újabb lakhelyükről a régire, a kemencékhez mentek vissza kenyeret sütni. Ugyanakkor a földrajzi nevek és az ártéri gazdálkodás vizsgálatában figyelembe kell vennünk, hogy a szabályozatlan Tisza-Körös-Kurca ártere — amely a két nevezett város és a közeli faluk határát jelentette — árvíz idején, ahogy Nyíri Antal adatközlője, az 1860 táján született Váradi Imre mondta: ,J3ökénytől Csépáig sík víz volt mindenütt, túl a Kurcán pedig, egészen a Kucori csárdáig hatalmas rét ... A Bökényi csárdáiul Csipáig, Sasig sík víz vót ...”30 Váradi Imre halász azért állíthatta mindezt, mert ismerte, járta ezeket a vizeket. Váradi Imréhez képest két, két és fél generációval fiatalabb adatközlőm, az 1931-es születésű László Kókai István az 1960-1980-as években az ártéri haszonvételek maradványaként a hullámtéri méhészkedést gyakorolta az akkori lakhelyétől, a Labodártól Tiszasasig járva a Tisza partját, hullámterét. E két példa is jelzi, hogy a szentesi és a csongrádi ember az ártéri haszonvétel lehetőségeit keresve ugyanazt a tájat járta be. A két település lakói egy táj népességét jelentették.

A 15-17. és esetenként a 18. századi térképeken a kanyarodó Tisza bal, majd mindkét partján, Csongrád és Alt Csongrád néven, később aztán a jobb partján Csongrád néven ábrázolják a települést. Közben egyidőben a térképek egymásnak ellentmondva, hol az egyik, hol a másik, illetve mindkét parton ábrázolják a várost. A városnevek mellé különböző, vár meglétére utaló jeleket rajzoltak előbb a folyó bal oldalán, majd a jobb oldalán is. A térképi jelenség magyarázatára, a gyér írott források értelmezésére, egyben a csongrádi vár kérdéseinek tisztázására az 1970- 1990-es években több tanulmány kísérletet tett.31 A tanulmányok sorra veszik a kérdés elemzésében és lehetséges megoldásában kiemelkedően fontos térképeket.32 A vár meglétének, földrajzi helyzetének, jelentőségének kérdését a tanulmányírók

28 SIMA László 1914. 138.

29 BARTA László - PÁHI Ferenc 1980. 136.; ZSÍROS Katalin 1990. 9-10.

30 NYÍRI Antal 1948.7., 19.

31 HRENKÓ Pál 1977. 428^35.; TROGMAYER Ottó 1980. 159-164.; TARI László 1981. 187-214.; HRENKÓ Pál 1983. 303-304.; KATONA Imre 1985. 93-104.; LŐRINCZY Gábor 1993. 187-196. Újabban Szalontai Csaba régész „Csongrád a bolgárok végvára?” címen tartott előadást — korábbi elemzések megállapításait mérlegre téve — 2004. május 18-án, a Múzeumi Világnapon a csongrádi Tan László Múzeumban a kérdésről.

32 Az előbbi lábjegyzet tanulmányainak térképei helyett — talán önkényesen — Szántai Lajos, csongrádi születésű Magyarország-térkép gyűjtő (a közelmúltban a három legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező gyűjtő közül az egyik) Csongrádon, a helyi múzeumban 2003. május 20. - december 7. között „Négy évszázad térképei” címen rendezett időszaki kiállításából válogatott és rendszerezett térképek jelzeteit adom meg: — Bal parton a 16-17. században: Mercator Duisburg 1585.; Ortelius (Lazius) Antwerpen 1595.; Blaen Amsterdam 1635.; Dankertz Amsterdam 1663.; de Vit Amsterdam 1685.; Du Val Párizs 1687. Még a bal parton a 18. század elején: Visscher Amsterdam 1700.; De l’lsle párizs 1703. Mindkét parton a 16-18. században: de Wit Amsterdam 1680.; De L’ isle Párizs 1717.; Homann Nünberg 1718 (?); Robert Párizs 1751. A jobb parton, ahogy jelenleg is: Ortelius (Zsámboki János) Antwerpen 1579.; Karacs Kalocsai Érsekség 1801. A Szántai-gyűjtemény publikálva: SZÁNTAI Lajos 1996.

91