Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Történeti források néprajzi megközelítésben - Deáky Zita: A veszettség kérdése Magyarországon a 19. század elején

12 évvel később, 1837-ben Lenhossék Mihály (1773-1840), országos főorvos veszettségről írt monográfiája vált nemzetközileg is ismertté,19 és ez a könyv úgy vonult be a magyarországi orvostörténetbe, mint az első hazai áttekintés a betegség történetéről, és az ezzel foglalkozó európai orvosi irodalomról. Sok szempontból Peterka és Kozarics munkájának a folytatása, de az idősödő, tapasztalt, nagytudású Lenhossék monografikus igénnyel állította rendszerbe az addigi hazai és nemzetközi ismereteket, és ő is történetileg szemlélte a kérdéskört. Nagyon fontos része a könyvnek a betegség különféle megjelenési formáinak leírása, és a III. fejezet, amelyben az „eddig”, tehát 1837-ig Európa szerte ismert gyógyszereket, sebkezelési eljárásokat, külső- és belső szereket vette számba. Lenhossék monográfiájának nagy érdeme, hogy a veszettség gyógyításában alkalmazott szereknél és eljárásoknál mindenhol rámutatott a népi gyakorlatra is, és a korban ismert laikus gyógyítókat is név szerint ismertetette, ahol lehetett „titkos” szereik összetevőit is. Ezekkel a fejezetekkel a könyv mintegy megmutatta a 19. század végéig, Pasteur felfedezéséig az európai orvostudomány veszettséghez való viszonyát, amely sok szempontból eltért más betegségektől. Ugyanis elismerve a tudomány tehetetlenségét a betegség gyógyításában, Lenhossék hangsúlyozta, hogy az akadémikus orvoslás jelentősen támaszkodott az ókori ismeretekre, a hagyományos gyógyító eljárásokra és szerekre, és idő19 LENHOSSÉK Mihály 1837.

57