Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Kétvízközi homokszemek - Péter László: Miscellanea Jankovaciana
Utánanéztem, ki volt szülőházam utcájának névadója. Nagy Pál az első világháború utáni nemzetgyűlésben kisgazdaként a bácsalmási választókerületet, benne szülőfaluját képviselte. A Magyar politikai lexikon (1929) szerint 1863-ban született. 1903-ban ő alapította a Jánoshalmi Általános Takarékpénztárat, és őt választották elnök-igazgatójává. Noha csak elemi iskolát végzett, 1909 óta a Földművelésügyi Minisztérium gazdasági tudósítója volt. A község történetéről megjelent újabb művek nem említik; nem közlik, mikor hunyt el. Érdemes lenne pedig emlékének föl- elevenítése, mert Jánoshalmán sem sok olyan utcanév van, amely érdemes helyi személyiségek nevét viseli. Szülőházam környéke Nem messze tőlünk a Bajai út mellett volt egy bognár és egy kovács szomszédunk. Nem véletlenül lakhattak közel egymáshoz, hisz a bognár Begyik László és a kovács Zámbó Márton akár talicskát, akár kocsit készített, egymásnak adták a munkát. Mind a két műhelybe bejáratos voltam. Úgy emlékszem, mindketten gyermektelenek voltak, ezért is szerethettek. Begyik László satupadján ülve a képes újsághirdetésre bökdösve első szavaim közt gagyogtam: mottó-bi-cig-li. Zámbó Márton bácsi műhelyében egyszer ujjammal a forró patkóhoz nyúltam. Pókhálót és taknyot tettek rá, mondván, ettől majd meggyógyul... Környékünkön lakott az elmefogyatékos Kuka Jani. Még én is kuka voltam, így jól eldiskuráltunk az árokparton. Mikor néhány szót már tudtam beszélni, tréfás kedvű szomszédok arra tanítottak, hogy így mutatkozzam be: Péter László Kuka Jani... A jánoshalmi tragacs Máig őrzöm azt a zöldre festett kis talicskát, amellyel ez a két kiváló mesterember ajándékozott meg, amikor már 1928-ban elköltöztünk Jánoshalmáról, mert apámat Mindszentre helyezték. Hasonlót láttam ugyan a városi könyvtár udvarán levő néprajzi gyűjteményben, de ilyen kicsit és alaposat, ott sem. Azóta Erdei Ferenc Futóhomok {1936) című könyvéből tudom, hogy a jánoshalmi talicska, tragacs (akár az Erdei szülővárosában, Makón használatos), mennyire pontos tükre a helyi termelési formának, a kert- és gyümölcstermelő kisgazdaságnak. A hatóság a talicskát mint „embervontatású járművet” Makón is, Jánoshalmán is leparancsolta a járdáról. „Van egy kézi jármű — a belterjes kultúra első fecskéje —, melynek céljáról és értelméről a központi rendelkezés mit sem tud, s az országúira parancsolja” — írta Erdei. Tudományos fölismerés nélkül is érezte ez a két kiváló mester, mi a jellegzetes jánoshalmi tárgy, amellyel búcsúzóul megajándékozhatnak. Szívesen adnám most a jánoshalmi múzeumnak, ha volna vagy lenne. A kilenc éve elnyert városi rang kötelezi Jánoshalmát, hogy múltjának tárgyi emlékeit intézményesen őrizze. A néhány áldozatos gyűjtő munkájának eredményeként a könyvtárban őrzött gyűjtemény megérdemelné, hogy önálló épületben kapjon helyet, és szakszerű gondozásban, tervsze460
