Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Kétvízközi homokszemek - Péter László: Miscellanea Jankovaciana
egyedi példány, ott nincs szükség rá. így hát tovább is őrzöm: szülőföldemre emlékeztet. „ Most van a nap lemenőbe'..." Emlékezés Ki emlékszik még Madarász Péterre? A hetvenen túliak talán... Most ötven esztendeje, 1948 nyarán nagy szenzáció volt ő Jánoshalmán. Féltékenységből baltával fejbe sújtotta feleségét, azután öngyilkos lett. Búcsúlevelében azt kérte, temetésén cigánybanda húzza Dankó Pista szomorú szép dalát: Most van a nap lemenőbe', Kimegyek a temetőbe, A holdvilágtól kérdezem, Nem látta-e a kedvesem. Azt feleli, látta, látta, Egy mély sír magába zárta... El van zárva a világtól, Mint rab madár a párjától. Én is temetéskor hallottam a tragédiáról. Keresztapám, Kiss Péter 59 éves korában 1948. szeptember 17-én halt meg. Halotti torán a Eötvös József utca 6. számú gyászházban a rokon asszonyok között Madarász Pétemé fehér pólyával a fején szolgálta föl a birkapörköltet... Mi, férfiak ültünk az asztalnál, az asszonyok a hátunk mögül veszegettek a tálból... A rokonság pontos fokát nem tudom. Csak nagyjából, emlékezetből idézhetem föl. Keresztapám felesége Pásztor Etel (1896-1977) volt. Neki lehetett valamiféle rokona Zámbó Márton kovácsmester, akinek húga volt a súlyos fejsebet túlélő Madarász Pétemé. Zámbó Mártonnak felesége volt az a Kiss Etel (1885-?), akit Karsai Ferenc négyszer is idézett mint adatközlőjét Jánoshalma néprajza (1987) című terjedelmes monográfiájában. Családom Jánoshalmán Apámat, Péter Gergely (1882-1967) csendőr tiszthelyettest, Szabadkáról, ahol a háború alatt szolgált, 1918-ban helyezték Jánoshalmára őrsparancsnoknak. Szüleim először Végh Mihály (ragadványnevén Nehéz Mihály) régi házában béreltek lakást. Nemrég jártam arra: helyén a Vörösmarty utcában új ház áll. Dobos Mihály és Csincsák Erzsébet házának (Bem József utca 38.) a kertje végében állott. Itt születettek kétévenként testvéreim: Etelka (1920), Erzsébet (1922) és Ferenc (1924). Etelka egy év múlva meghalt: ott porlad a Kálvária-domb tövében. Feri bátyám, az ózdi vasgyár elektrotechnikusa, 1945-ben a foksáni hadifogolytáborban tífuszban pusztult el; Bözsi néném, Páll Béláné, a szőregi posta tisztviselője, 1975-ben rákban hunyt el. Én már — szintén két évre a bátyám után — 1926-ban az újonnan épült Nagy Pál utca 14. számú családi házban, a Tulipán utca sarkán születtem. 459
