Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Communitas és társadalom - Kocsis Aranka: A füssi egyházi nemesi szék önkormányzata a szék fennállásának utolsó fél évszázadában
birtokuk, amikor a szék ügyeiben jártak el, fuvarbért, útiköltséget fizettek a szék kasszájából (1832. 07. 17: 84-85). Az igazgatással járó költségek fedezése időszakunkban, úgy tűnik, nem okozott nehézséget a tisztikarnak. A pénztári egyenleget aperceptorok mindig pozitívan zárták. A jó gazdálkodás része volt, hogy a kasszában levő pénzt — hogy „hejábon ne heverjen” (1820. 11. 08: 61) — igyekeztek kamatra kiadni a megbízható prédia- listáknak, a közgyűlés többször buzdította erre a perceptorokat. A széknek elsősorban a regálékból, a kocsma és a mészárszék árendájából, az egyes eljárások során kiszabott bírságokból és a közhaszonvételekből származott jövedelme, így a legeltetés után fizetett fübérből, az erdő használatából, a halászati és vadászati jogok időnkénti bérbeadásából. Az utóbbiak alapját a szék használatában levő negyed kúria birtok képezte, amelyhez 1832-ben egy következő olyan negyed kúriát kaptak a főapáttól, amely visszaszállt rá. A fussi szék láthatóan nem küzdött anyagi gondokkal, mint a vajkai, amely önigazgatását időszakunkban állandó jelleggel nyomasztotta, sőt gyakran működésében fenyegette a pénzhiány. Vajkán a választott tisztviselők munkáját az önkormányzat időszakunkban legtöbbször nem honorálta, sőt gyakran még a szolgálattal járó kiadásaikat sem tudta fedezni. A széknek a 19. században a közjövedelmekből már alig volt bevétele, az érsek pedig a gyakori kérés ellenére sem járult hozzá érdemben a fizetések biztos alapjának a megteremtéséhez.42 Ezzel szemben Füssön a szék bevételei nemcsak, hogy elegendők voltak az önkormányzat munkához, hanem a kiadások fedezésén túl rendszeresen még maradt is a jövedelemből, amit időnként — a kúriák szerint részarányosán — szétosztottak a prédialisták között (1824. 05. 30: 67-68). A szék gyűlésein hozott határozatokhoz, döntésekhez az alapot a szék statútuma képezte, amelyet a tisztikar dolgozott ki, és a főapát jóváhagyása után lépett érvénybe. Hivatkoznak forrásaink a széknek egy 1736-ban, Sajghó Benedek főapát által jóváhagyott szabályzatára, amely a törvénykezési módokat határozta meg. 1817-ben pedig a szék egy „régi”, 1779-ben, Somogyi Dániel főapát által jóváhagyott statútumát újítják meg és aktualizálják tíz pontban (1817. 08. 08: 42-43). Ez a statútum szabályozza a kocsma és mészárszék bérbeadásának mikéntjét, a legelő-, a rét- és a füzesek használatát, a közmunkákra rendelés módját, a tűzrendészed ügyekben való eljárást. Megszabja a tilosban legeltetők, a közmunkák alól kibújók, a közerkölcs és a közrend ellen vétők büntetését, ami a nemeseknek 3-25 forint pénzbírság, a nemteleneknek napszámra való kirendelés (3 napi) vagy testi fenyítés (12-24 pálca) lehetett. Végül több pontnál azt is meghatározza, hogy melyik tisztviselő (szolgabíró, hadnagy) járjon el az ügyben. Az 1832. évi júniusi közgyűlésen afőispáni székét az előző évben elfoglalt Kováts Tamás főapát személyesen jelenlétével ad nyomatékot Javallatainak”, amelyek alapján pontokba szedve — helyenként korábbi (1736. évi) szabályzatokra támaszkodva — határozzák meg a legfontosabb tevékenységköröket, az igazgatás és a törvénykezés módját (1832. 07. 17: 79-86). így többek között a közjövedelmek 42 KOCSIS Aranka 1997. 33-3S. 390
