Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Communitas és társadalom - Kardalus János: Bögöz falu, mint jogi közösség

határ megosztásának és részesedési arányának, a közföldfoglalás, az irtás módozatai és azok kezelése.

A fentiek mellett a falutörvényeket egész sor sajátos gazdagági, adminisztratív, erkölcsi, közbirtokossági, tűzoltósági stb. rendtartás egészítette ki. Ezeket a rendelkezéseket egyforma erővel és akarattal alkalmazták az adott közösségekben.

A falutörvényben előírt munkarend mellett előírták a földművelés rendszerét, a forgóhatár rendszert, a legeltetés rendjét, a pásztorkodás feladatait, a szántóhatár (vetéskert) védelmét. Pontosították a határkapu, határkert szerepét, a határrendet, a határpásztor feladatait, a határkárok felmérését és a felelősök számonkérését. Ilyen rendtartások voltak a határkertek törvénye, a határpásztorlási rendtartás, határrendtartás, erdőrendtartás, szántóföldek törvénye, tűzoltási rendtartás, (1879-től) a közbirtokossági rendtartás, és mások. A gazdasági vonatkozású rendtartások mellett sajátos rendtartása volt az egyháznak, az iskolának, amelyben előírták többek között a pap, tanító fogadását és fenntartását.

Sokasodtak a falu rendtartásának gondjai, ezzel egyidőben pedig újabb rendtartások jelentek meg. A falusbírót a XVIII. századtól munkájában a kisbíró, illetve az ún. polgárok segítették. Ebben az időben a falu és a falutagok ügyeit írásban is rögzítették (jegyzőkönyvek, határozatok, panaszok). A rendtartást megfelelő írásbeli dokumentumokban rögzítették. Ezt a munkát természetesen olyan polgár végezte, aki fogalmazni és írni tudott. így jelent meg a székelyföldi falvakban is a nótárius (jegyző, tollvivő), aki csak a faluban történt rendtartás írásbeli rögzítésével foglalkozott. Mind a kisbírót, mind a polgárokat és a nótáriust a faluközösség választotta és felmentette, ha arra megvolt a kellő ok.

A XVIII. század közepétől a XX. század közepéig (1948-ig) terjedő két évszázadban a székely falu vezetését és rendtartását a bíró, kisbíró hűtősök (polgárok) és a jegyző látták el. Ezt a falusi jogi intézményt a különböző korokban bíróságnak, faluelőljár óságnak, jegyző ségnek nevezték.

1912-ben Bögözben a falu jogi (adminisztratív) intézményének, az akkori jegyzőségnek új székházat építettek, amelyet községházának neveztek. Az évszázadokon át kialakult hagyományos faluközösség joggyakorlatának 1948-ban vége szakadt. A szovjet típusú „népi hatalom” véget vetett mindenféle hagyományos, demokratikus jogi gyakorlatnak. Ettől kezdve megszűnt a székelyföldi falvak önállósága is. Több közeli falut egy községbe vontak össze, ún. néptanácsi hatásköröket alakítottak ki, a vezetőket pedig (elnök, alelnök, titkár, képviselő stb.) politikai szempontok követésével jelölték ki és választatták meg. Ez a gyakorlat mindnyájuknak jól ismert politikai komédia volt.

Bögöz falut földrajzi fekvésénél fogva község központtá jelölték ki. Az ún. ideiglenes bizottságok megszüntetésével, amelyek még a kicsi településeken is 1952-ig működtek, megalakultak a községek. Bögöz község 1952-ben Bögöz, Béta, Dobó, Vágás, Mátisfalva, Agyagfalva, Székelymogyorós és Décsfalva településekből állott. Ebben a formában Bögöz község 1968-ig működött, amikor egy újabb összevonás (átszervezés) és megyésítés következtében a községhez csatolták Nagy galambfalva, Kisbalanómbfalva és Betfalva településeket is. Ez a forma egy újabb szakaszt jelentett a falu életében, a falu további önállóságának felszámolásában, a hagyományok elvetésében, mellőzésében.

347