Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Népi vallásosság – Térben és időben - S. Lackovics Emőke: Bakonyi és Balaton-felvidéki közösségek zarándokai, búcsújárása
Csabrendek, Zalaszántó, Bazsi, Sümegcsehi, Sümegprága, Kis- és Nagygörbő, Vindomyalak, Vindomyaszőlős, majd utánuk a többi településről érkezett zarándokok csoportjai, saját zászlajukkal vonulva. A menet 2,5-3 km hosszúságot is elért, mindig azonos útvonalon haladva, énekelve, harangok zúgása közepette. Négy helyen volt áldás, amikor a kispapok csengetésére valamennyi zarándokcsoport térdre borult. A körmenet minden esetben a kolostorhoz tért vissza, ahol a szigorú rend már felbomlott, hisz a búcsú szertartása hivatalosan véget ért. A nagymise lezárása Andocson, Celldömölkön ugyancsak körmenettel történt, amelyben meghatározott rend szerint álltak fel a búcsús csoportok, követve a felvirágozott keresztet vivőket és a baldachin alatt haladó, az Oltáriszentséget vivő főpapot. A körmenet után tulajdonképpen véget ért a búcsú hivatalos része. Csatáron ilyenkor következett az erek- lye-csókolás, ami csak a nagybúcsúnak és főbúcsúnak volt vele-járója. A pap az oltár jobb oldalához állt, kezében a Szent Kereszt ereklyével és egy fehér szalvétával. A hívek egyenként eléje járultak, megcsókolták a keresztet, amit a pap folyamatosan törölt. Előfordult, hogy ilyenkor egy-egy szentképet is adott a zarándokoknak.78 Bakonybélben a helyiek és a zarándokok együtt hallgatták meg a misét a templomban, utána pedig rendezett sorokban a szentkúthoz vonultak. A helyiek menete a következőképpen állt fel: elől egy idősebb fiú vitte a feszületet, utána a zászlókat és a felvirágozott Mária szobrot pedig lányok (többnyire Mária-lányok), őket követte a Rózsafüzér Társulat zászlóval, majd a nők, a menetet pedig a férfiak zárták.79 A körmenetet követően a zarándokok kisebb csoportokban a templom körüli fák alatt, a kolostor folyosóin, a Szentkutat körülvevő erdőben leültek, megebédeltek. Voltak, akik ilyenkor vették meg a búcsúfiát, az ajándékot az otthon maradottaknak. Többen azonban ezt már reggel elintézték, még a nagymise és körmenet előtt. Ilyenkor szoktak venni a szentkutak vizéből is, vagy még megmosták magukat, beteg testrészüket benne, mint pl. Bodajkon, valamint elhelyezték hála ajándékaikat a templomban, Csatáron pedig a szabadban álló feszület tövében. Bakonybélben ittak is a Szentkút vizéből és vittek belőle haza az otthon maradottaknak. (Érdekes, hogy az andocsi templomkert forrásának vizét egyik adatszolgáltatóm sem említette.) Előfordult Csatkán, Jásdon, hogy a gyógyulást jelző tárgyakat a Szentkút fáira tették. A kegyhelyeknek a 18-19. században rendszeresen adományoztak fogadalmi képeket, értékes klenódiumokat, ezüstből készült offereket, de később gyakorivá, sőt mondhatni általánossá lett a paraszti zarándokoktól a viaszból készült offer, valamely testrészt ábrázolva, amely meggyógyult vagy amelynek gyógyulását kérték. Hagytak a szentkutaknál hajtűket, mankókat, amelyek a betegség eltávoztatásának voltak tanúi.80 Csatáron koszorút vettek, amit a kápolna előtti feszületre tettek. A zarándokok között voltak, akik ilyenkor, a nagymisét, a körmenetet követően mentek a kálváriára fohászkodni. Bakonybélben a szentkúti kápolnától elindulva járták végig a keresztutat, imádkozva minden stációnál. Sokan még a délutáni litániát is a kegyhelyen várták meg és csak ezután indultak haza felé. Azon kevesek kivé78 BONTÓ Józsefné 1995. 59. 79 SZEKRÉNYES Zita 2003. 19., 21-22. 80 Vö. TÜSKÉS Gábor 1993. 256-269.; VAJKAI Aurél 1940. 19-21.; BÁLINT Sándor- BARNA Gábor 1994. 231-238.; BONTÓ Józsefné 1995. 56. 275