Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)

Népesedés–Migráció–Kontinuitás - Ricz Péter: Szabadka és környéke népesedéstörténete a honfoglalástól a XVIII. századig

igen magas színtű, sokszor úgy tűnik mintha csak egyetlen gölöncsér műhelyben készültek volna. Természetesen ez a nagy számok törvényéből kiindulva teljes képtelenség, de a tudomány még adós ennek a jelenségnek a magyarázatával. Ezeket a településeket (falvakat) a korabeli kútfők tanúsága szerint 150-200 lélek lakta.

A nagyobb falvak minden bizonnyal legjelentősebb épülete, a többnyire maradandó, szilárd anyagból épitett templom volt. Az Árpád-házi királyok erélyes egyházszervezői tevékenységének következtében a Duna-Tisza közén és ezen belül Szabadka környékén is sorra épültek az egyszerű alaprajzú, egyhajós, részben félköríves, részben szögletes szentélyzáródású, viszonylag kisméretű templomok. Helyüket kivétel nélkül a vízjárta területekből kiemelkedő dombokon vagy földhátokon jelölték ki. Szabadka környékén ezeknek alapjait vagy a közelben bányászott réti mészkőből, vagy döngölt földből alakították ki. Felépítményük általában megmunkált kövekkel (ún. quader kövek) erősített döngölt földből készült. Tetőzetük az eddigi megfigyelések alapján nád vagy jobbik esetben zsindely lehetett. Ezek a templomok szinte kivétel nélkül a gyászos emlékű tatárjárás (1241-42) martalékává váltak.

Habár eddigi ismereteink szerint maga a város neve XI-XII. századi írásos emlékekben nem szerepel, ez korántsem jelenti azt, hogy Szabadka és környéke ebben az időszakban lakatlan lett volna. A XI. század elején már ismeretes Magyarország egyházi felosztása és az első alapítású egyházmegyék területi elhelyezkedése. Szabadka és környéke Bodrog vármegyéhez, a kalocsai püspökséghez és a bodrogi esperességhez tartozott. A királyi megyeszékhelyek és udvarházak, valamint a püspöki székhelyek között fokozatosan kialakult az úthálózat, vagyis a hadi és kereskedelmi utak. A Duna és a Tisza menti hadiutakat az ún. Káliz út kötötte össze, amelyen a XI. és XII. században a pénzforgalmat valamint a sókereskedelmet a kezükben tartó mohamedán kálizok (böszörmények) közlekedtek. A mai Szabadka közelében fuvaros szolgálatot teljesített a királyi birtokban lévő Szekeres nevű falu (Bajmok és Madaras között) szolgáló népe.

Vidékünk első említése az 1077-1095 közötti évekből származó oklevélben lelhető fel, mely szerint I. (Szent) László király a pécsváradi apátságnak adott birtokai közül az egyik a Szabadkával határos Kunbajával azonosítható. E birtok határleírásában szereplő nevek közül Csaszkuta megfelel Tavankútnak. Más kérdés, hogy Szabadka közvetlen környékén (főleg a Palicsi és a Ludasi tó vonzáskörzetében) még egy tucatnyi Árpád korinak minősített lelőhely ismeretes, melyeknek nevét ez idáig nem sikerült azonosítani.

Szekeres László megpróbálkozott Szabadka és tágabb környékének Árpád-kori eredetűnek vélt településének számbavételével. Az eredmény enyhén szólva megdöbbentő, hisz közel száz település került a listára. Ezek közül sorolunk fel néhány tucatnyit, amelyek több középkori okiratban is szerepelnek: Adorján, Árkosturul, Bajmok, Bajsa, Bátka, Becse, Budakuta, Csantavér, Csésztó, Csík, Devecser, Devecserturul, Fehéregyháza, Fejefakaturul, Feketeegyháza, Félegyháza, Fibajcs, Gyékénytó, Györgyén, Hegyesturul, Hímesegyháza, Kanizsa, Kelebia, Kerekegyháza, Kevi, Kér, Kétfúlü, Kishegyes, Kőkút, Likasegyháza, Ludasegyháza, Martonos, Mohol, Nagyfény, Nagyhegyes, Ókor.

244