Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
homokpusztákon (Bocsa, Tázlár, Jakabszállás).66 Annak ellenére, hogy a Bács- megyéből és Szeged környékéről betelepülők nem tartoztak a Kiskunsághoz, annak történeti és tájformáló hatásában kivették részüket. A redempció egy sajátos lehetőséget teremtett: többen felfigyeltek arra, helyesen, hogy a redempció lényegében teljesen újradefiniálta és egyben -kreálta is a Hármas Kerületet. Szabó László szavaival: „egy addig nem volt közigazgatási egység épült ki Jászberény központtal.”67 A jász és kiskun gazdák mintegy 100 évig folyamatosan szabadon gazdálkodhattak és élvezhették a megváltott puszták hasznait. A kiskun puszták megszerzésével a jászságiak igen előnyös helyzetbe jutottak: területük a kiskunsági pusztákkal együtt megduplázódott. A puszták haszna azonban látszólagos volt, mivel a jászkunok a megváltakozás összegét elsősorban felvett kölcsönökből tudták csak törleszteni.68 Ez csak a kisebb probléma volt, a nagyobb gondot a belső tagozódás, a területi különbségek, és a pusztai gazdálkodás összetett problémahalmaza jelentette. A puszták felügyelete és hasznuk megtartása igen körülményes, néha teljesen lehetetlen volt. A jászberényi, jászladányi és jászárokszállási gazdák a nagy áldozatok árán megszerzett ’alsó’ pusztákra hajtották le állataikat sokszor igen nagy távolságokat megtéve, évente többször is. A pusztára hajtott, majd az év jó részén ott tartott állatok gondozása sajátos és egyedi pásztorkultúrát alakított ki, amelyet nem lehet a falusi istállózó állattartással még csak távolról sem összevetni. Sok nehézséget szült, hogy az Alsó-puszták igen messze estek a tulajdonos várostól és községtől. Lacháza birtokában lévő Móricgátja és Jászladány Bene pusztája mintegy 65 kilométerre feküdt, Jászberény Lajos és Mizse pusztája 70 kilométerre, de Jászladány Pálos pusztája ennek majdnem duplája volt. Jászladány gazdái nemcsak a tavasszal Benére, télen pedig a visszahajtott állatokkal kellett, hogy törődjenek. Július végén, vagy augusztus elején a szilajménest és ökröket mindig visszahajtották Jászladányba nyomtatásra: 1837-ben július végén, de 1840-ben csak augusztus elején hajtották haza az állatokat.69 Ezen kívül volt még egy külön ok az egyes falkák visszahajtására: a juhokat sokszor a nyári vásárok miatt kellett hazahajtani eladásra.70 Nem lenne teljes a kép, ha nem hangsúlyoznánk, hogy Jászberény és Jászladány a pusztai állattartás mellett legelőket hasznosított, földbérleteket adott nagykőrösi, kecskeméti és Örkényi gazdáknak, az erdő fáit és a tövist értékesítette, a pusztai csárdákat szintén árendálta, azaz bérbe adta. A puszta kezdett egyre nagyobb és többsíkú funkciót betölteni. A jobb talajú helyeken kertek és kaszálók jöttek létre, majd szántás alá fogott vetések is megjelentek. A csárdások és pusztacsőszök már szerződésben is kaptak földterületet, amit művelhettek és ezért a visszaélések igen jelentőssé váltak: egyre nagyobb földterület lett beszántva s jogtalanul használva. A növekvő paraszti termelés egyre nagyobb létszámú pusztai cselédet, zsellért és kétkezi munkást igényelt. 1818-ban még csak 15 családfő kérelmezte a pusztán való 66 BÁLINT Sándor 1974. 67 SZABÓ László 1998.38. 68BAGI Gábor 1998. 69 Szolnok Megyei Levéltár (továbbiakban: SZML) Prot. Sen, Jászladány, 1840. aug. 6. 1837-1843, 2. 70 1841 júliusában az ürünyájat (heréitek) hazahajtották eladásra, de előtte a toklyókat (bárányokat) kiszedték közülük. Lásd SZML Prot. Sen, Jászladány, 1841. júl. 31, 1837-1843, 2. 164
