Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
Kerekegyháza, Kisbalázs, Jakabszállás és Matkó.38 Ez a nyilvánvalóan sikertelen újjátelepítési kísérlet nem bizonyult hatásosnak: legtöbb falu puszta maradt. Érdekes, hogy mindkét említett dokumentumban szerepel Törtei kun helységként, de ezután egyetlen egy felsorolásban sem találjuk többé kun településként említve. A nagyszombati zsinat pár évvel később készült, 1629. október 4-i latin nyelvű jegyzőkönyve szerint a kiskun falvak felsorolásakor a következő településeket nevezték meg: Asszonyfalva, Bócsaszállása, Beneszállása, Peszér, Csengele, Ferenc- szállása, Jakabszállás, Kara, Kerekegyháza, Lajosszállás, Mizseszállás, Orgovány, és Szabadszállás. A felsoroláskor Péterffy Károly a következő szövegű lábjegyzete áll: „Hi pagi sunt Cumarorum, qui a Roberto Archi-episcopo Strigoniensi fuerunt baptizati tempore Belae Quarti,” magyarul: „Ezek a kunok falvai, amely kunok IV. Béla idején, Róbert esztergomi érsek által kereszteltettek meg”.39 Ez a lista tartalmazza Bocsát, Peszért, Csengéiét és Orgoványt is, amelyek az 1622-es visszatelepü- lési kérelemben nem szerepelnek. Azonban kétséges, hogy akár a Soltvadkert melletti Bocsát, akár pedig Peszért (később Kunpeszér), amelyeket később sem találunk a Kiskunság pusztái közt összeírva, a Felső-Kiskunságba lehet-e sorolnunk és mi alapján? Ez persze nem jelenti azt, hogy a kora középkori kun betelepülésben ne játszottak volna szerepet, sőt, minden bizonnyal kunok szerezték meg ezeket a pusztákat is. Csengele valójában kun eredetű személynév, hasonlóan Baracshoz és Bócsához. Ez utóbbiról érdemes megemlíteni, hogy azon kevés kun eredetű személynevek egyike, amelyik úgy a Kiskunságban, mint a Nagykunságban megtalálható: Karcag egyik közeli pusztájának neve szintén Bocsa.40 A törökkorban, és főleg a 15 éves háború után a pusztáké a főszerep, de nem szabad elfelejtenünk, hogy sok kiskun falu népe a Duna mentén (Csepel-sziget) talált menedéket. Ez nagy lehetőséget teremtett a népesség keveredésére. A visszatérő népesség már csak ezért sem lehet „tiszta”, esetleg ugyanaz. Az elhagyott puszták körüli villongások szinte egy csapásra jelzik a puszták iránti érdeklődést Kecskemét, Nagykőrös, Szeged és a távoli jász helységek részéről. A 17-18. század egyben a határperek és határvillongások történelme is. Bedekovich Lőrinc sok pusztát mért fel egyszerűen azért, mert sem az új tulajdonosok, sem pedig a szomszédok nem voltak tisztában a puszták pontos kiterjedésével. A megkérdezett emberek sokszor olyan dolgokra utaltak, amelyek nem voltak megbizhatóak. Bene, Lajos és Mizse 17-18. századi irataiban több olyan határpert ismerünk, amelyekben halmok, bokrok, fák, kisebb tavak, utak, mezsgyék, mesterséges jelek, sőt még rókalyuk(!) is szerepel határ meghatározó jelként. A történeti, tehát a 13-16. századi Duna-Tisza közén, s főleg a kunok által birtokolt területek (falvak, szállások, puszták) nem fedik a 18. századtól ismert, és azóta tudományos leírásokban is közhellyé váló Kiskunság határát. Több példával lehet ezt illusztrálni. Egyik talán, hogy a valamikori Hantos-szék, vagy a dunántúli 38 A latin nyelvű dokumentumot eredetileg Kunszentmiklós város levéltárában találták és elsőnek Palugyay Imre közölte a Jász-kun kerületek és Külsö-Szolnok vármegye leírásában 1854-ben. Lásd: BENEDEK Gyula - KÜRTI László 2004. 79-80. 35 P. Carolus Péterffy, Sacra Concilia Ecclesiae Romano-Catholicae in Regno Hungáriáé. Posonii, 1742 II. 270. Az iratot fordításban és jegyzetekkel ellátva közöltük: BENEDEK Gyula — KÜRTI László 2004.81-82. 40 Bocsa betelepülésének és 19. századi történelmének összefoglalását lásd JUHÁSZ Antal 2002. 159
