Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Néprajzi csoportok – Történeti tájak - Kürti László: A Kiskunság és a Felső-Kiskunság: betelepülés, tájtörténet és regionalizmus
Honfoglaláskori és Árpád-kori falvak környékünkön igen nagy számban voltak. Elég Cegléd, Kecskemét és Nagykőrös kora középkori történeti és régészeti térképeit megnézni, amelyekből világosan kitűnik, hogy az Árpád-korban egy 20 kilométeres körben a falvak száma igen nagy volt: néha elérte a 15-20-at is.27 Természetesen aprócska falvakról van szó, hiszen a házak száma sokszor még a tizet- húszat is alig érte el. Az aprófalvak sűrűsége azt jelenti, hogy ha egy falut találunk valahol, akkor bizonyos, hogy 4-5 kilométeres körzetben egy másik jelenlétével is számolhatunk. Ezért területünk nagyságát nézve — Örkény, Kecskemét, Nagykőrös határtól egészen a kerekegyházi határig — apró falvak egész sorát képzelhetjük el. Ismert szomszédos falvak Kerekegyháza, Lajos és Mizse, de Kerekegyháza mellett egy Tormás nevű falu, Lajos mellett, Kecskemét felé pedig egy már régen pusztává lett Baksiháza nevű település tűnnek elő a törökkori összeírásokból. Egy 15. századi oklevélből még egy Földeák nevű település is felbukkan, amelyet valahol a mai Lajosmizse központjában helyezhetünk el.28 Gyér utalások vannak arra nézve is, hogy Ladánybene területén két 16. századi falut tételezhetünk fel, hiszen a török adózásból kitűnik, hogy létezett egy Bene falu és még egy korábbi, hasonló névvel, amely aztán pusztává lett. Szabó Kálmán ásatásai az 1920-as, 1930-as években mindkét Benén igen jelentős leletekkel gazdagították a környék településtörténetét.29 Egy Árpád-kori falu létezését erősíti meg a Ladánybenéről 1942-ben előkerült aranyozott réz kereszt, amely a Nemzeti Múzeum gyűjteményét gyarapította.30 A 13. századi körmeneti és templomi keresztek jó részét a dél-Franciaországi Limoges városának műhelyében készítették, ez a darab a 13. században került Magyarországra. Lehetséges, hogy a tatárjáráskor elpusztított, vagy elrabolt műkincsek pótlására vásárolták. Azonban azt is feltételezhetjük, hogy már jóval a tatárjárást megelőzően helyi használatban volt, mint ahogyan azok a keresztek és kézmosó tálak is, amelyek szép számmal kerültek elő a környék középkori lelőhelyeiről (Bugac, Kecel, Kiskőrös, Soltvadkert, Tass). A környéken talált falunyomok példásan mutatják, hogy a középkori Benén folytatódott az élet a tatárjárás után. A Benén, de ugyanúgy Lakiteleken, Mizsén, Baracson, Kerekegyházán és Jakabszállásán talált házalapok igazolták, hogy a 16. században elpusztult települések lakóházai az általánosan ismert kétosztatú házak voltak. A ruházat és díszek sem adnak közelebbi útmutatást arra nézve, hogy a kora középkori Bene lakossága etnikumában eltérő lett volna a környék falvaitól. A 13. századi kun népelem megjelenése, ha gazdagította is a Felső-Kiskunság lakóinak életét, jelentősen nem alakította azt át.31 A kunokkal kapcsolatban csak arra nézve vannak bizonyítékok, hogy az elkövetkezendő évszázadban letelepedtek, felvették a 27 Balanyi Béla, Szabó Kálmán, Papp László és Tari Edit feltárásai ezt mindenképpen megerősítik. Lásd BALANYI Béla 1989; TARI Edit 1995. 28 Ennek lehetőségét lásd BENEDEK Gyula - KÜRTI László 2004. 8. 25 Településtörténeti szempontból meghatározóak Szabó Kálmán ásatásai, amelyek alapján feltérképezte a falvak hálózatát. Ezt egészítik ki a török adóösszeírások alapján ismert adatok, lásd SZABÓ Kálmán 1938. 10. 30 A lelet legutóbbi bemutatását lásd LOVAG Zsuzsa 1999. 171. 31 Sajnos nem lehet igazán mit kezdeni azokkal az „antropológiai” mérésekkel és kutatásokkal - pl. Henkey Gyula - amelyek a jászok, kunok, palócok „embertani” jellegzetességeit próbálják megtalálni. Kétségeimet a lajosmizsei .jász” embertípusokkal kapcsolatban lásd KÜRTI László 2002b. 418. 157
