Bárth Dániel - Laczkó János (szerk.): Halmok és havasok. Tanulmányok a hatvan esztendős Bárth János tiszteletére (Kecskemét, 2004)
Tanyák és szállások – Falvak és városok - Csatári Bálint: A „tanya”, mint „rendszer”
„rendszerekhez” való alkalmazkodása, vagy arra való képessége vagy képtelensége alapvetően meghatározta mindenkori létüket, lehetőségeiket, fejlődésüket, vagy agóniájukat, pusztulásukat. E kis tanulmány e változások „rendszerszemléletű” és rövid áttekintésére tesz kísérletet. A tanya helye a tér különböző szféráihoz viszonyítva A tanya és a természeti környezeti rendszer A tanyásodás kezdetei kétségtelenül e településforma természeti, környezeti, ökológiai rendszerekhez való illeszkedését követelték meg elsősorban. A tanya szó eredete is erre utal, a halászathoz használt, elhatárolt terület volt eredetileg a „tanya” szó jelentése. Az Alföld történetében, mind a Duna-Tisza köze futóhomok megkötésénél, mind a folyószabályozások utáni mezőgazdasági művelésbe vontható tiszántúli területek szántóföldi expanziójánál, birtokbavételénél a tanya meghatározó jelentőségű volt. Ezek a tanyák megtelepülésükkor alkalmazkodtak a táj, a térszín minden apró, finom morfológiai részletéhez, a talaj adottságokhoz, vizenyős, időszakosan vízjárta területek pontos zónáihoz, határaihoz. A környezeti feltételrendszerekhez való alkalmazkodás általánosan jellemző volt, s a régi telepítésű tanyáink napjainkig őrzik ennek a különös természeti-táji alkalmazkodóképességnek a „térbeli lenyomatát”. Ezek alapján állítható, hogy a tanya összességében az Alföld természeti-táji rendszerszerének organikus elemévé, részévé vált. Nélküle a táj nem lenne olyan, amilyenné az ember és annak tanyás települése révén vált. Az „igazi” homokhátsági tanyák az ÉK-DNY irányban, az uralkodó széliránynak megfelelően kialakult homokdűnék magasabb térszíneit ülik meg. A térszín kiemelkedő hátán lévő tanyák portái, telkei általában a buckasor alján elhelyezkedő ideiglenesen vízjárta semlyékekig húzódtak le. A tanya egész tevékenységével is alkalmazkodott ehhez a különös környezeti feltételekhez. A kiemelkedő magaslatokon voltak az épületek, általában az északi oldalon elhelyezkedő kis akácfa ligettel, a tanya udvarán hasznos és hüst adó fákkal (dió, eper). A magasabb térrészen található szőlő, gyümölcsös és zöldséges kert jellegzetessége — éppen a futóhomok veszélye miatt — a „három-szintű” termelés, illetve hasznosítás volt: alul a zöldség, burgonya, középen az ún. gyalogszőlő, s felül a gyümölcsfák koronái. Ha a tanyához tartozó birtoktest eléggé nagy volt, akkor a kis szántón rozsot vagy más gabonát termesztettek, hogy a szintén ott lévő kis legelőt, vagy kaszálót használó szarvasmarhák „előállítsák” a rendkívül gyenge termőképességü homoktalaj eredményes műveléséhez szükséges szerves trágya mennyiséget. Az időszakosan vízjárta alsóbb térszíni tanyaporta területek pedig kiválóan alkalmasak voltak kaszálónak, legelőnek, illetve több tanyán a vízi szárnyasok tenyésztésére. Ez az általánosan leírható tanya-modell tökéletesen megfelelt mind a természettel való együttélésnek, mind a fenntartható fejlődésnek. A tanya és tanyai ember a természeti rendszer valódi, érdemi része volt. 118
