Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Fehér Zoltán: A bátyai népviselet változásai
FEHÉR ZOLTÁN A BÁTYAI NÉPVISELET VÁLTOZÁSAI A népviselet a népművészet egyik megjelenési területe. Fejlődése történetileg, a néprajzi kutatások számára elérhető időben, három nagy korszakra osztható. A régi stílus a feltételezhető legrégibb időktől a XVII-XVII. században a parasztság által létrehozott ruházatban testesült meg. Az új stílus a XIX. században a parasztság gazdasági helyzetének javulásával, parasztok számára termelő kisiparosok közreműködésével bontakozott ki. A XX. században pedig a gyáripar tömegtermelésének felhasználásával a polgári divat hatásaitól sem mentesen a paraszti életforma megrekedése, konzervativizmusa vagy a népművészeti mozgalmak illetve a népművészetet az idegenforgalom céljára felhasználó hatásokra jön létre a legújabb stílus, amely egyúttal ennek pusztulását is jelenti.1 Az alapvető ruhaféléket lenből és kenderből minden család maga állította elő. Az önellátó gazdálkodás Kalocsa környéki hanyatlását, a gyári textiltermékek térhódítását Simonyi 1882-ben erkölcsi kérdésnek tartja, s így kárhoztatja: Lenszárból most is még férfiak és nők számára vászonruhák készíttetnek a háznál, és nem ritkaság oly háznépet látni, mely saját termesztményű és saját iparával jó vászonná feldolgozott lenjéből ruházkodik. Ez egyszerű ősi szokástól el nem állott családoknak emlékét érdemes volna itt névszerint fenntartani, ama családok ellenében, melyek köréből az ősi egyszerűséget, s vele a jólétet, nyugalmat, jámborságot kiszorítja a pipere- s divat hajhászati szenvedély, mely Sárközben, de főleg Kalocsán mily hatalmas gyökeret kezd verni, és mily meggondolatlanul ápoltatik, kitetszik ama körülményből, hogy a nők s főleg leányok fullasztó hőségben is fejükre két-három, a nyakra három-négy kendőt kötnek, melyet ma is alku szerint szokás itt venni...1 2 A bátyai kendertermesztés emlékét őrzi már a török időkben (1548-ban) feljegyzett Kenderá (valószínűleg Kenderáztató) nevű kincstári halastó,3 valamint a XIX. század végén készült kataszteri térképen a Vajason feltüntetett Kenderáztató helynév.4 A hagyomány szerint a Remenice tó is kenderáztató volt a XIX. században. A külterület Kalocsával határos részét pedig azért nevezték Laliiknak, mert ott termelték a lent.5 A tárgyi gyűjtések során előkerültek kendertörők (stup), tilolók, gerbenek, perge rokkák és motollák.6 De az 1950-es évekig élt a fonyóház szokása is, ahol a kenderfonalat készítették. A ruházkodással kapcsolatba hozható családnevek közül a Szabó, már 1703-ban előkerül, s máig gyakori.7 A Csiszmagia, Csizmagia családneveket az 1720-as években írták a martriculába. Házasság révén került Kalocsáról Bátyára 1764-ben egy Zsebics nevű szücsmester, ám a Szűcs családnév már az 1548-as defterben megtalálható. Délszláv formájában {Such, Sue, Suchi) pedig 1714 óta szerepel az anyakönyvekben, s később 1 Vö. BÁRTH János 1978. 2 SIMONYI Jenő 1882. 3 VASS Előd 1980. 4 Viski Károly Múzeum. Térképe Bátya község rendezett határának. 1864. Szilády Lajos. 5 FEHÉR Zoltán 1996. 6 A tárgyak a kalocsai Viski Károly Múzeum tulajdonai. 7 FEHÉR Zoltán 1988. 185
