Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Pastyik László: Migrációs jelenségek a bácskai magyaroknál az 1920-as években
a szegény magyarokat kirekesztették. Pedig a bácskai és bánáti uradalmakban a kocsis, a béres, a napszámos és egyéb cseléd zömében magyar volt, a földosztás után kenyér nélkül maradt, mert a betelepített új gazdáknak a maguk pár holdjához nem kellett idegen munkaerő. Ezzel az új viszonyok között megosztották a népet. »Miska öregbéres« Veljko Petrovic novellájában koldulni mehetett, gyermekei meg Dél-Amerikába, mert itt kitelt a kenyerük.” A föld nincstelenjei után Herceg János más rétegekről is szót ejt, de a művelődésben elkövetett atrocitásról sem feledkezik meg: „így oszlott meg itt a magyarság, lélekszám- ban alaposan megfogyatkozva, mert a korábbi közalkalmazottak többsége átment a határon a »biztos nyugdíj« reményében, akik meg itt maradtak, a megbízhatatlanság bélyegét hordták magukon, az állományelvi tudásuk is hiányos volt, úgyhogy sorra buktatták el a magyar tanítókat a kötelező nyelvvizsgákon, s terelték a gyerekeket, »névelemzéssel« még súlyosbítva is, szerb tannyelvű iskolákba. Nem egy magyar fiú írta aztán katonakorában Bitolából vagy az albán határról cirill betűkkel édesanyjának haza a levelét.”4 Mindez nyomasztotta a délvidéki magyarságot. Az agrárreform és a nemzeti kisebbségek viszonyát taglaló gazdaság- és politikatörténészek állapították meg, hogy az SHS Királyságban társadalmi-politikai célok álltak a földreform előterében. Az első világháború befejeződése után kétségbeejtő volt a politikai helyzet, megromlott a közbiztonság, attól kellett tartani, hogy tavasszal, amikor meg kell művelni a földet agrárzavargások lesznek. Ezért volt szükség az agrárreformokra. Az új szerb uralkodó elit azonban az agrárreform végrehajtásában „magasabb nemzeti érdekeket” is figyelembe vett.5 1919. február 27-én a nemzeti Kormányzóság meghozza az előzetes rendelkezéseket az agrárreform végrehajtásáról. A körülmények később úgy alakultak, hogy ez az aktus lett az új állam agráralkotmánya. Ezenkívül szabályrendeletet fogadtak el a nagybirtokok körzetenkénti nagyságának megállapításáról, és 1920. augusztus 27-én rendelet mondta ki a dobrovoljácok letelepítését. A Bácska agrár tulajdonviszonyairól szóló adatokat az újvidéki Nemzeti Kormányzóság agrárhivatala gyűjtötte össze 1919 elején. Egy évtized múlva ezeket az adatsorokat tette közzé Slavko Seéerov.6 Az adatok jól tükrözik az állapotokat, jóllehet nem mondhatók teljesnek, mert az összeírás nem tartalmazza a 10-100 katasztrális hold közötti birtokokat. Az agrárhivatal csak a kétszáz katasztrális hold feletti tulajdonosok jegyzékét készítette el. 1919-ben Bácskában 57 631 földnélküli volt. Ebben a számban foglaltatott a 23 863 magyar nincstelen (41,41 százalék). Az 1-10 katasztrális holddal rendelkező törpebirtokosok száma 28 297 volt. Ebből a magyarok száma 9978-at tett ki, ami 35,26 százaléknak felel meg. A nincstelenek és a törpe földtulajdonosok rétegéből verbuválódott az Amerikába kivándorlók tömege. Róluk lehetett azt mondani, hogy számukra „a föld a kívánságok kezdete és koronája”.7 A nagyszerb rezsim az agrárreform és a telepítés céljára a földalapot kisajátítással biztosította. Maximálták a magánszemélyek, a politikai közösségek, az állam, az alapít4 MAGYAROK JUGOSZLÁVIÁBAN 1990. 5. 5 REHÁK László 1967. 152-153. 6 SECEROV, Slavko 1929. 7 [STÁJNFELD Sándor] 1939. 210-214. 63
