Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Farkas Gáborné: Dusnok népének táncélete
Hatalmas sarokház áll a piactér közelében. Ez a ház a művelődési ház szerepét töltötte be egészen 1972-ig, az új művelődési ház átadásáig. Az épület még most is a Csongrádi család birtokában van. Régen e család tagjai gondoskodtak a mulatságok szervezéséről, felfogadták a zenészeket, a hírverést a mulatsághoz ők kezdeményezték. A lányok gyakran a templom környékén gyülekeztek. A templom tájéka jeles tánchelynek is számított, hiszen az esküvői szertartás után a lakodalmasok rendszerint táncot jártak a templom mellett, mielőtt elindultak volna a lakodalom színhelyére. A lakodalmakat és a báli mulatságokat gyakran sátrakban rendezték. A sátrakat legtöbbször a posta utcájában lévő presszó és a bajai úti Vajas presszó udvarán állították föl. Hírverés A hírverésben a kisbíróknak és a zenészeknek volt nagy szerepük. A zene akkor szólalt meg, amikor a fiatalok délután a templomból kijöttek. A meghívás, azaz a leányok táncba hívása még a közelmúltban is komoly és ünnepélyes keretek között zajlott le. Akinek volt már komoly udvarlója, az a bál előtt este elkérte a lány szüleitől a leányt, hogy elvihesse a bálba. Belépődíj A belépődíjat a rendezőbizottság szedte. Általános gyakorlat volt az, hogy a legények fizették a leányok belépőjét. A lányok ritkán fizettek, akkor is esetleg csak fél részt. Előfordult, hogy lányok csoportosan mentek be, természetesen szülők kíséretében, és ők váltották be magukat. Táncillem, megjelenés, viselet A lányok és a legények táncba menetelét a helyi illem követelményei szabályozták. Hogy kivel és hogyan menjen el a leány a táncba, azt a mulatság jellege határozta meg. Lakodalomba együtt ment a család, és éjszaka együtt is illett hazamenni. Más volt a módja, ha prelóba vagy vasárnap délutáni táncra ment el a lány, vagy ha estétől reggelig tartó mulatságon vett részt. A délutáni táncokra csoportosan, drugaricákban mentek el. Ezeken a táncalkalmakon a fiatal leányok, a szülők vagy keresztszülők is megjelentek nézőként, legalábbis addig, míg a lánynak komoly udvarlója nem akadt. A bálra a legények, lányok egyaránt felkészültek. Az öltözéket a helyi táncillem határozta meg. Dusnokon a népviselet anyaga drága kelméből készült. A lányok általában nem a nagyünnepi, templomba járós ruhát vették fel a tánchoz. Egyszerűbb, de a hétköznapitól mégis eltérő, kissé ünnepibb ruhát vettek fel a mulatsághoz. A lakodalmak alkalmával az esküvő után levették az ünneplő selyemruhát, és hazamentek átöltözni; szinte kiürült a lakodalmi sátor. A bálba egy pendelt (kis alsószoknyát), egy krilót (nagy alsószoknyát) vettünk fel, erre húztak egy sok szélből varrott felsőszoknyát. A felsőszoknya alá húzták a kukovát (farpárnát). A szoknyához egy blúzt vettek fel vagy rövid ujjút vagy hosszú ujjút és úgy mentünk a bálba. A táncos mulatságokon megfordultak házaspárok is. Az asszonyokat csak a férjük engedélyével lehetett táncba vinni. Házas férfi nyugodtan táncoltathatott lányokat. Hajó táncos volt, szívesen is táncoltak vele. A lányok 214
