Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Mándics Mihály: Ősi bunyevác népszokás
A BUNYEVÁC TÁRSADALMI ÉLET ALAPJA A CSALÁD Régi szólás szerint: a család feje az apa, szíve pedig az anya. A bunyevácok sokáig megőrizték a régi hazájukból hozott házközösséget, amelyben valódi patriarchális viszony uralkodott. Az öreg gazda felnőtt és nős fiaival közös háztartásban élt, osztatlan vagyonában, mint teljhatalmú pátriárka, aki fiai és unokái között az egyetlen parancsoló, gazda és bíró. Miután kiosztotta a fiainak a munkát, ő a városban, faluban maradt és a ház elé kiülve a járókelő nép társaságában szórakozott. Az öreg gazda (glávár - sztáresiná) házának ügyében a piacon, a községházán vagy a törvényszéken járt el. A házközösségből csak a rakoncátlan fiát zárta ki. (A gazda volt, aki végrendelkezett, kitagadott vagy birtokba iktatott.) Az atya elnevezés csak az öreg gazdát illette (dida vagy csicsa). Az ő fiait saját gyermekeik is nem atyának, hanem bátyónak nevezték. A viszonyok hasonlók a család nőtagjai között is. Ott a menyek a pátriárka feleségének voltak alárendelve. „Az új menyecske sorsa a házban különben nem a legkívánatosabb; joga semmi, annál több a kötelessége és teendője: reá háramlik a ház körül az összes cselédmunka, még a legalacsonyabb is, ő húzza le és tisztítja az öreg csizmáját stb. Emellett pedig hallgatnia kell, tűrnie, és jó arcot mutatnia, a legkisebb családtag iránt is nyájasnak, előzékenynek lennie, ha az öregnek kedvébe akar járni. Férjét nem nevével, hanem csak hallod-e szóval szólítja meg, és róla beszélvén őnek nevezi. Férje testvérét sem nevén, hanem valami hízelgő szóval szólítja meg. így a férfiakat: derék, vitéz, kedves; a nőket valami virágnévvel vagy más hízelgéssel.”1 Az egykori patriarchális családban női egyenjogúságról aligha beszélhetünk. „Joguk semmi, annál több a kötelességük és teendőjük.” - írták a bunyevác nőkről. De napjukon igazán ünnepeltek!1 2 A házközösségben nem volt ritka a családatya körüli 20-40 fő sem - még ha a családból tanyán is laktak. A nagycsaládi szervezeten belül élesen érvényesült a munka- megosztás kor és nemek szerint. A férfiaknak megvolt a saját dolguk: ők törődtek a vagyonnal és övék volt a munka a határban: szántás, aratás, szüret, a jószág tartása, stb. ... Az asszonyoké volt a házimunka: takarítás, főzés, mosás, vasalás, mángorlás, aprójószág ellátása, marokszedés, kapálás ... Ők szőtték a takarókat, vásznakat, kötényeket, tarisznyákat; fontak, festették a gyapjút és a vásznakat. A családfő felesége sem élvezett semmilyen megkülönböztetést vagy előnyt a házimunkában. A gyermekek nevelése sem jelentett kisebb gondot. A menyecske jól jött a házhoz, de számára külön viselkedési szabályok voltak kötelezőek: kezet csókolt az apósának, megmosta a lábát és nem léphetett ki a házból a családfő engedélyen nélkül. A gyermekek tisztelték az idősebbeket: a szülőket, nagybácsikat, nagynéniket és főleg a nagypapákat, nagymamákat ... Nem ülhettek a felnőttekkel egy asztalhoz.3 Nem kis gondot és feladatot jelent az ünnepeknek (aki a legtöbb áldozatot hozza családjáért) saját napjának ünneplése. Az ünnepnapot megelőző időszak az előkészület ideje. A család női tagjainak bevonása nélkülözhetetlen. Régen a földes szoba fölmázolása, lepókhálózása, nagymosás, liba-kacsa tömése, kis disznótor lebonyolítása jelentette 1 IVÁNYI István 1892. II. 576. 2 ANTUNOVICS József 1858. 203. 3 SEKUL.IÓ, Ante 1986. 337. 204
