Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Fehér Zoltán: A bátyai népviselet változásai
motívumokkal, fekete klottra színes gyapjúfonallal hímezett, dús díszítésű főkötő volt. (A kalocsaiak a hasonló szabású, de más díszítésű főkötőtfityulának mondták.) A házivászonból készült női ruhadarabok, mint írtam, a legősibbek, s mára az öregasszonyok körében alsóruhaként használatosak. Simonyi írja 1882-ben: A kalocsaihoz hasonló csipkés ingvállt viselnek, csak nem nagyon keményítik,66 * * Ennek neve cupic vagy cupicka. Vállfolttal is készítették. Az újabbak T-szabásúak, négyzetes nyakkivágásúak, s ezeket is az alsó szoknyába kötötték. Nyáron munkában felsőruha szerepű is lehet. Előkerült mellévarrott ujjú ingváll is, ami jellegzetesen magyar szabásúnak mondható. Ezt oplec-nak vagy oplecka-nak nevezték, de bővebb szabású, mint a tyupityka, csak derékig ért, nyakát pántlikával húzták össze. Könyéken alul étrő ujját csipkével díszítették, s szintén pántlikával szorították össze s könyök fölé húzták, hogy putykos legyen. Fél- ünneplős viselet volt. Az alsószoknya, a krila (pöndöl) fehér durva vászon, alul horgolt csipkével. Régi fényképek tanúsága szerint néha kilátszott a szoknya alól. Fölső része a gallér. A népdal ennek a ruhadarabnak az emlékét is megőrizte. Csipkés szélű pöndölömet felhajtotta kend...bl Egy másik népdalunkban egy férfi és egy női viseletdarab együttes említése szintén egyértelmű szexuális szimbólum: Két ujja van a ködmönnek, / Kerek alja a pöndölnek6H Efölé ünnepnap három-négy finomabb vászonból készült rokjá-1 vettek, amelyeknek az alja sligölt volt. A krilára előbb farpárnát, guzicát, turcsit (ruhatekercset) erősítettek, hogy a szoknya (suknje) jobban álljon. A szoknya XX. század eleji fényképeken is hosszú, bokáig érő, de ekkor még harang alakú. Alja szegését garcnak mondták. A bácskaias forma csak az 1920-as, ’30-as években kezd elterjedni, s ez már kemence formájú. Ennek elején egy kisebb téglalap formában más anyagból készült betoldást varrtak, derekát pedig az alsószoknyákhoz hasonlóan pertlivel kötötték meg. A szoknya fölé kötötték még az úgynevezett kofazsebet (veliki dzeb) s erre került a tégla alakú vagy alul ék alakú kötő (ketecka). Az 1910-es évek fényképei szerint kislányok és asszonyok egyaránt hordták a háziszőttes kötényeket is, amelyeket Ersekcsanádon szövettek, s canadska keteckanak, vagy sentistvanske keteckanak neveztek. A munkában hordott kötény neve farbacka ketecka volt, mert olcsó kékfestő vászonból készült. A boltbamenős kötény a szintén kékfestő pregaca volt, az ünneplős meg selyemből készült. Minden köténynek galambé madzag volt a megkötője. Az öltözet felső része régebben nyilván az ingváll (tyupityka) volt. Ez alatt is hordták mintegy melltartóként a dísztelen pruszlikot. De fölötte is viselhettek aranyozott hímzésű pruszlikot. Ősszel és tavasszal erre a rojtos selyemvállkendőt, a svilni rubac-ot (selöm- kendő) terítették, átlósan félbehajtva, elöl keresztezték, s hátul a derekukon kötötték meg. A lányok négyrétbe hajtották ugyanezt a kendőt, a vállukra terítették, s elöl csak összefogták, nem kötötték meg. Középkorú asszonyok az 1900-as évek elejétől ugyanígy használták a rojtos színes mintájú gyári kázsmir-kendőt. A XX. századi fényképeken pedig az újabb divatú testre szabással készült, polgári hatást mutató testállót viselték, amelynek alja a deréktól alig 10 cm-rel ért csak lejjebb. Ugyanebben az időben hordták a fényképek tanulsága szerint azt a fajta blúzt is, amit Bátyán ráncosnak, a kalocsaik tülemállónak vagy viziklinek neveztek.69 Ennek nyakán vagy kézelőjén gyakran krézli66 67 68 69 SIMONYI Jenő 1882. FEHÉR Zoltán - FEHÉR Anikó 1993. Uo. PÉCSINÉ ÁCS Sarolta 1970. 192
