Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Pénovátz Antal: A pacséri karácsonyokról
A karácsonyi vacsora is még meglehetősen „bojtos” volt. Ételei, kellékei a méz, a dió, a fokhagyma, az alma, a bableves és a mákos tészta, kiegészítői a különféle kalácsok, kompotok (elsősorban aszalt szilvából), befőttek. Mindezt a gondosan megterített karácsonyi asztalról fogyasztották. A pravoszláv szerbeknél kötelezően kilencféle ételt kellett fogyasztani. Italként a férfiak nap közben - ahogy már említettem is - pálinkát (leginkább mézes pálinkát), vacsora után pedig bort, elsősorban (a szerbeknél pedig kizárólagosan) vörösbort iszogattak. A karácsonyi asztal elkészítése igen változatos volt. Amiben mindhárom felekezet szokásai megegyeztek, hogy az asztalt kézzel hímzett fehér abrosszal terítették le, amely abroszt más célra és más alkalmakkor nem is igen használták. (Voltak katolikus házak, amelyekben az abrosz alá néhány szál szalma is került az asztalra, de ez nem volt általános szokás.) A pravoszlávoknál és a katolikusoknál a karácsonyi asztal kötelező tartozéka volt a nagy kelt karácsonyi kalács (bozicni kolac), amelyet a legkülönbféleképpen fontak meg, leginkább kerekre vagy oválisra olyképpen, hogy a kalács peremét különféle alakzatok, leginkább kotlósra és kiscsirkékre vagy kismadarakra emlékeztető fonatok díszítették. A karácsonyi nagykalácsra egy almát, pár szem diót és aszalt szilvát, az asztal alá szakajtóba (szerbül: sacura, bunyevácul: kotarica) mindenféle szénából (muhar, here) és szalmából kötött kévét, továbbá egy-egy marék gabonamagvat (búzát, árpát, zabot, rozst) és kukoricaszemet helyeztek. A szerbeknél az asztalra is került egy tányér vagy tálka búza és abba egy szál gyertya, amelyet a karácsony eljövetelét jelző harangszóra meggyújtottak. (A gyertyagyújtásnál csak a gyertyaoltás szertartása volt jelentősebb pillanat. A gyertyaoltást karácsonykor a gyertyalángra szórt búzával végezték és izgatottan lesték, hogy kire száll a füstje, mert a hiedelem szerint, akire az eloltott gyertya füstje szállt, az a következő évben várhatta a halálát.18) A karácsonyi asztalt bazsalikomszál (bosiljak) vagy bazsalikomcsokor (bosiljkaca) is díszítette, hisz a szerbeknél még manapság sincs szokásban a karácsonyfa-állítás. Fenyő karácsonyfát a reformátusoknál és a katolikusoknál is inkább csak a XX. század negyvenes éveitől kezdtek állítani, azt megelőzően különféle ágakból19 kötöztek maguknak karácsonyfát. Úgy vélem, ennek az emlékét őrzi, hogy a bunyevácoknál a karácsonyfának még manapság is bozicna grana (karácsonyi ág) a neve. Karácsonyesti szokás volt a karácsonyi köszöntés is. Ez mind a szerbeknél, mind a magyaroknál, mind a bunyevácoknál nagyjából hasonlóképpen történt. Igaz ez utóbbiak, már mint a katolikus magyarok és bunyevácok nemcsak karácsony este jártak, hanem egész advent alatt, ezzel szemben a szerbek csak három nap: karácsony estéjén, valamint karácsony első és második napján. Tizenéves gyerekek összeálltak és ketten-hárman kifordított subába (szerbül opaklija) burkolózva fejükön szintúgy kifordított báránybőr sapkával, más ketten fehér ingbe és fehér alsószoknyába öltözve fejükön püspöksüvegre emlékeztető papírzacskóval a maguk által összeeszkábált templom alakú betlehemet (a szerbeknél a betlehemnek vertep, a betlehemes játék szereplőjének, azaz a betlehemesnek pedig verteparos volt a neve), szóval a templom alakú betlehemet hordozva járták az utcákat, és ahol világosságot láttak, oda beköszöntek és engedélyt kértek a jó előre begyakorolt betlehemes játék előadására. Ez leginkább a születés körülményeit megelevenítő párbeszédes jelenet előadásából és néhány jellegzetes karácsonyi ének 18 StojSió Spasoje és felesége Kolarié Jelena közlése alapján. Mindketten pacséri születésű (1932) görögkeleti vallású helybeli lakosok. 19 Leginkább ragácsa - vagy ahogyan a köznyelvben ismerik: koronaakác - azaz gledícsiaágból. 164
