Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Schőn Mária: A Nap folklórja a hajósi svábság körében
A Bócson élő Kurucz ángyika (Kurucká and’ika) a tyúkszemeket (kuracienke) a hasonlósági mágia eszközével úgy gyógyította, hogy körbekötötte őket, s rájuk helyezte a csirkeitató vályút (válov, de kurence pil’i). S ettől elmúlt a betegség. A kiskőrösi szlovákok ismertek egy kecskeméti tudományost is, aki minden emberi betegséget meg tudott gyógyítani. A kísértet vagy mátoha (szlovákul és magyarul egyaránt idézték) elhaló hiedelemlény a kiskőrösi szlovákoknál. Mégis sikerült néhány adatot megszerezni tőlük, ahogy ma él hiedelemvilágukban: Az egyik esetben a kísértet az illetőt éjszaka zavarta az ágya körül, miközben nyüszített (zviklo kvincat). Ő megpróbálta seprűvel elzavarni. Máskor lámpát gyújtott. A kísértet mindkét esetben eltűnt, holott a szobaajtó be volt zárva. Az átmeneti hiedelemállapotot tükrözi, hogy adatközlőnk már valójában nem hitt benne, s az illetőt, akit megkísértett a mátoha, így próbálta nyugtatni: To je, fii mátoha! To hintő! Mátoha hintő! (Ez nem kísértet! Ilyen nincs! Kísértet nincs!) De ugyanakkor magyarul viszont feltételezte is a létét: Talán kísértet. Ugye olyan vót a kastélyokba is. E felfogását már befolyásolhatták olvasmányai vagy az általa látott filmek is. Vagyis az új technika, a modern telekommunikáció újraélesztheti vagy akár megszilárdíthatja a már-már elhaló hiedelmet. A kísértet alakváltozatai szintén interetnikus kapcsolatokról, az együttélés hatásairól szólnak: Az egyik idős embert, amikor ment kifelé a tanyára, a sáros úton végigkísérte (prevádzalo) egy borjú (tel’a). A borjú alakjában megjelenő kísértet általános jelenség a szlovák és a magyar néphitben, miként a kutya vagy macska alakú kísértet is.4 Suhajda Palit kutya (pes) alakjában kísértette valami. A kutyát a vasútnál vette fel, s vitte haza. O az istállóban szokott aludni, de már nem bírta oda bevinni, mert nagyon nehéz volt, s a kutyát a kisajtónál letette. Ekkor szörnyű és kemény hideglelés érte. Kelemen apó (apovka) pedig egy macskát vitt haza. Amikor a kiskapuhoz ért, így szólalt meg a macska: Jaj, sin moj, vel’mo pekhe t’i d'akujem, ze si ma dohiesov pot’iav! (Jaj, fiam nagyon szépen köszönöm, hogy idáig hoztál!) Az is nehéz volt. O azonnal rosszul lett. S azt is feltételezte, hogy a macska boszorkány mátoha (kísértet) lehetett. A kísértet jelenségét nem egyszer összekapcsolják a meghalt rokonuk temetés utáni visszatértével is. A hazajáró lélek (revenant) különféle módon ad jelet jelenlétéről. Az egyik asszonynak szintén a temetés után jelent meg a férje, meg is látta: Ott sompolygott Józsi! Meg is szólalt. Ked sa uz pozhovárau, isou jej naspet’. (Miután elbeszélgetett, ment vissza.) [Kétnyelvű közlés.] A lelkek este a ház körül tesznek-vesznek, ezért ilyenkor nem szabad sem a szemetet, sem a vizet kiönteni, nehogy őket érje el. Ez az archaikus képzet erősen él a kiskőrösi szlovákoknál, miként az is, hogy azért kell tiszta vizet önteni a pohárba, hogy a haldokló lelke (dusicka) megtisztulhasson, s így szálljon ki az ablakon az égbe. To robil'i tu na okolo vel'atoria (Ezt itt a környéken nagyon sokan csinálták) - állították, hogy a hiedelemgyakorlat elterjedtségét még jobban alátámasszák. A hiedelmük szerint a halott lelke (dúsa) a temetés után néhány napra éjfélkor is visszatért (főként ekkor). Kapargálással is jelezte ottlétét: No pocula som, isou moj muz domó, kéri uz zomreu. (No, hallottam, jött haza a férjem, aki már meghalt.) 4 KRUPA András 1987/a. 339-341. FEHÉR Zoltán 1975. 84-85. FEHÉR Zoltán 1984. 868. 123
