Bárth János (szerk.): Bács-Bodrogtól Bács-Kiskunig (Baja-Kecskemét, 2003)
Bárth János: A Baja környéki pásztorok nemzetisége 1803-ban
Különösen sok pásztor állt magángazda szolgálatában Sükösdön. A 64 sükösdi pásztorból 42, vagyis a pásztorok csaknem kétharmada magánnyájakat terelgetett. A magánnyájak birtokosai nagyrészt a módos jobbágyság soraiból kerültek ki, bár akadt köztük kisnemes is, pl. Késmárki Mihály. Három különjáró nyájjal: egy meddős juhnyájjal, egy fejős juhnyájjal és egy sertésfalkával rendelkezett Rádics József és Csizmadia István. A legtöbb kétnyájas gazda, így: Rácz Márk, Rácz Mátyás, ör. Sípos Márton, Rádics Gergői, Rádics András, Csordás Márton, Berber Tádé, Kuzmanovics Miklós egy fejős és egy meddő juhnyájat birtokolt. Sípos Gergőinek egy fejős juhnyája és egy sertésfalkája volt. Csányi Adám egy nehezen meghatározható funkciójú marhapásztort és egy kanászt foglalkoztatott. Az egynyájas gazdák közül Késmárki Mihály juhászt, ör. Szudár József, Balázs József, Hambalkó György fejős juhászt, Csupó János, Marussa Bertalan, Marussa András, Lógó Mihály, Vörös József, Vörös György kanászt alkalmazott. A sükösdi magánnyájak kérdése több szempontból is figyelemre méltó. Mindenképpen emlékeztet az alföldi agrárvárosok cívis gazdáinak magánnyájas állattartására, pusztahasználatára. A magánbirtoklású juhnyájak nagy száma valószínűleg újabb fejlemény lehetett 1803-ban. Összefügghetett a juhtartás általános fellendülésével. A gazdánként szerveződött magán sertésfalkák létezése viszont valószínűleg régies vonásként maradt meg Sükösd állattartásában. A XVIII. század első felében határperekben és más forrásokban sok szó esett a Duna melléki táj mocsári erdeiben turkáló magán sertés- falkákról.2 Többek között a kalocsai nagygazdáknak is voltak a Duna árterében járó családi alapon szerveződő kondái. Sükösd esetében tehát megőrződött egy régies állat- tartási sajátosság. A családi nyájak fenntartását a XVIII. században több alkalommal kifogásolták a hatóságok, különösen a táj földesurai. Szorgalmazták a közösségi pásztorok, az ún. csorda pásztorok fogadását, alkalmazását.3 Az erős tilalmazás és a sokszori szorgalmazás hatására a XVIII. század középső harmadában Kalocsa környékén is visszaszorultak a családi nyájak, és a falvak népe tavaszonként közösségi gulyások, csikósok, juhászok, kanászok kezére adta féltett állatállományát. Sükösdön 1803-ban a közösségi nyájak mellett még nagy szerepet töltöttek be a magánbirtoklású családi juhnyájak és sertésfalkák. Egy gazda, Csányi Ádám, szarvasmarháit is a közösségi csordák mellőzésével külön járatta, mert Gyuka Pál személyében ún. marhapásztort alkalmazott. Az összeírásban ló-, szarvasmarha-, juh- és sertéspásztorok szerepelnek. A felsorolási sorrend nagyjából tükrözi a korabeli pásztorrangsort. A pásztorfajták számadatait községek szerinti bontásban a 4. táblázat szemlélteti. A lópásztorokat csikós néven emlegették. Valószínűleg a kintháló faluközösségi méneseket őrizték. A szarvasmarhapásztorok a foglalkozási specializáció következtében sokféle néven szerepeltek. Legrangosabb volt közülük a gulyás, aki a közösségi kintháló marhák csoportját, a gulyát legeltette, legtöbbször a falutól távol eső külső legelőkön. A csordás a belső legelőn a faluközösségi hazajáró marhák csoportját, a csordát őrizte. A csordás kifejezés csak egy esetben fordul elő az összeírásban jelző nélkül, miként a fentebb már említett marhapásztor is. Legtöbbször megkülönböztettek közösségi tehéncsordást, akit neveztek tehénpásztornak is, ökörcsordást, akit emlegettek ökörpásztorként és ökrészként egyaránt, valamint bornyúpásztort. A juhpásztorok egyszerű juhász meg2 Vö.: BÁRTH János 1974. 232-233. - KÉL. II. Birtoklási iratgyűjtemény. 1.25. - Az 1803. évi pásztorösszeírásban gazdaként szereplő Vörös József 1787-ben kontraktust kötött sertésfalkájának Major-szigeti és Gemenc-szigeti makkoltatására. BÁRTH János 1997/a. 259. 3 Vö.: BÁRTH János 1997/a. 89. (1725. évi kalocsai kontraktus 27. pontja) 9
