Bárth János: Varság, a székely tanyaközség (Kecskemét, 2001.)

6. A SZÓRT TELEPHELYEK NÉPRAJZI ARCULATA

A tulajdonos Tófalvi Nyakas Salamonná egyik fia 3-4 naponként lovaskocsival felment Ásottúttetejére Fenyőkútról. Kenyeret és lisztet vitt a szálláson tartózkodóknak. Hazafelé menet elvitte az előző napokban készített sajtokat. Ősszel mindkét szállás kiürült. Az állatokat Fenyőkútra hajtották, ahonnan a tanyaudvarban végzett teleltetés után tavasszal kerültek vissza Ásottúttetejére, a nyári szállásra. A második világháború után, az 1950-es évek vége táján a Tófalvi Nyakas família Sándor-ágának egyik sarja, Tófalvi Nyakas Ákos néhány évig családostól kint lakott Asottúttetején. Két leánykája hosszú erdei gyaloglások árán Varságrajárt iskolába. A csűr egyik végét, az ún. marhapajtát szobává alakította, és abban élt az öttagú család. 1992 nyarán az elhagyott csűr hajdani szobájában még látható volt egy farönkökre fektetett és szénával bőven megrakott, családi ágy gyanánt használt hatalmas deszkaplató. A politikai és gazdasági viszonyok változása következtében a székely közbirtokossági és magánerdök állami tulajdonba kerültek. Ez lett a sorsa a Nyakasok távoli erdőbirtokának is. Az állami erdőgazdaság igyekezett minél több borsot törni a hatalmas erdők között lakó Tófalvi Nyakas Ákos orra alá. Ezért néhány évi küszködés után családjával együtt elköltözött Ásottúttetejéröl. A Nyakasok irtásán elkezdődött az elvadulás, a visszaerdősödés folyamata. Miért érdekes, miért fontos a településekkel foglalkozó néprajzkutató számára egy olyan távoli telep, mint a korondi Tófalvi Nyakas család ásottúttetejei irtáskaszálója? Miért tanulságos az ásottúttetejei szálláshasználat rendje egy olyan tanulmányban, amely az oroszhegyiek varsági szállástartásának állít emléket? A magyar település- és népiségtörténeti irodalomban viszonylag sok szó esett már arról, hogy a középkorban és a koraújkorban miként haladt előre egy-egy hegyvidéki terület benépesítése. A száraz és szűkszavú okleveles adatokból kirajzolódik ugyan az előretörő térfoglalók újabb és újabb telepeinek születési útja, de a folyamat képe nehezen tölthető meg élettel. Az sejthető, hogy az előretörés egyik változatában jelentős szerep jutott a szállás jellegű állapotnak. Eszerint az anyatelepülés valahol messze szállásokat hozott létre. Egy idő után a szállások állandó lakóhellyé alakultak, majd maguk is szállásokat teremtettek. A településhálózat fejlődésének ezt a középkori és koraújkori útját segíthet megvilágítani a korondi településfejlődés XIX-XX. századi példája. Adva volt Korond, mint anyatelepülés, amelynek népe Fenyőkúton kaszálókat irtott és szállásokat tartott fenn. A fenyőkúti szállások a XIX. század második felében hegyi farmokká, vagyis állandó lakóhelyekké alakultak át. Az egyik hegyi tanya népes családja azután a XX. század elején újabb szállást hozott létre egy távoli erdei irtáson. A családi vagyon osztódásával a szállás duplázódott, majd a XX. század közepén az egyik szállás állandó lakóhellyé alakult át. Megvillant tehát annak a lehetősége, hogy Asottútteteje a XX. század végére egy több házból álló állandóan lakott teleppé váljon, esetleg egy kései Nyakas ivadék valahol keletebbre újabb irtást és újabb szállást hozzon létre. Ez azonban nem következhetett be, mert a településfejlődés természetes folyamatát megzavarták a történelmi sorsfordulók és a velük összefüggő gazdaságpolitikai változások. Figyelemre méltó az ásottúttetejei irtáskaszáló és szállás azért is, mert egy települési ősformát, egy települési elemi gondolatot képvisel. Hasonló telepek