Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)

II. Múzeumi műtárgyak - Székelyné Kőrösi Ilona: Három fényképalbum – A kecskeméti Szabó-testvérek felvételei az 1930-as–1940-es évekből

Székelyné Körösi Ilona: Három fényképalbum... Album az 1930-as évekből Az „Igen értékes album” címet viselő összeállítás családi képeket, portrékat, csoportképeket, különböző eseményeket megörökítő felvételeket tartalmaz. Ebben található a három testvér portréja is.1 Szabó Pál (1909 2006) felsőkereskedelmi iskolát, majd tiszti iskolát végzett, 1928-tól a Közép-Európai Biztosító Rt könyvelője, később a Gazdasági Egyesület jegyzője és könyvelője, a Sertésmalom Rt. munkatársa, de volt szellemi ínségmun­kás is. 1940-ben, bevonulása után, erre az alkalomra kapott egyhetes szabadsága alatt nősült. Szabó Imre fényképészmester (1903-1985) József Királyi Főherceg udvari fényképésze volt Balatonfüreden. A harmincas évek közepén telepedett haza Kecs­kemétre, műterme és fotószaküzlete volt. A Katona József Múzeumban korábbi gyűjtések eredményeként több mint 4000 db üveglemezt őrzünk Szabó Imre felvéte­leiből. Szabó István (1914-1944) a Fiú Felsőkereskedelmi Iskolában végzett, majd katonatiszt lett. Ő is amatőr fotós volt, Pali bátyjával együtt fényképezte a Don kör­nyékét is 1942/43 telén. Az album fotótörténeti szempontból is érdekes, tartalmaz pl. tükörfelvételes önarcképet, árnyképet. Szerepelnek benne jeles kecskeméti hölgyek, strand, kirándu­lások, az 1933-as szófiai dalostalálkozó képei és a Balatonfuredre látogató család­tagok. Értékes darabjai a Szabó Pál parancsnoksága alatt zajlott cserkésztáborokban készült felvételek, mint a tiszaugi (1927) és a megyeri (1931) tábor, valamint az 1933-as gödöllői jamboree, amelyen a kecskeméti 97. sz. Fehér Sirályok is képvisel­tették magukat. „Zrínyi” album Egységes anyaggal, egyetlen témához és egyetlen naphoz kötődik a következő album: Magyar Királyi „Zrínyi Miklós” 7. Honvéd Gyalogezred ezrednapja és zászló­avatási ünnepélye, 1939. november 26. SZABÓ udvari fényképész felvételei. Az ezrednap néhány ünnepélyes pillanata: Bál az Úri Kaszinó dísztermében, ünnepség a Nagytemplom előtt (az előkelő hölgyek és urak pokróccal védték magukat a hideg ellen), és több kép örökítette meg a zászlószentelést, a szalagok felkötését és a zász­lószögek beverését. Az egyiken dr. Liszka Béla kecskeméti polgármestert is láthat­juk a zászlószentelési ceremónia közben.1 2 Dupla album: Erdély és a Don-kanyar Az album első részének címe: IRÁNY ERDÉLY 1940. július. Szabó Pál tartalé­kos zászlós fotói. Az 1940 júliusában kezdődő mozgósítások és a visszacsatolt terü­1 Katona József Múzeum Történeti Gyüjteménye/Fotó 2007. 1. 182. lelt. sz. 163 db fényképpel. 2 Az ezred történetét feldolgozta: Babucs Zoltán - Maruzs Roland - Szabó Péter [2008]. A kötet tartalmazza a Szabó Pál hagyatékából a Katona József Múzeumba került, 1942/43-ban készült fotókat. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom