Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)

I. Muzeológusok, gyűjtők, adatközlők - Kovács Zita: A kortárs lehetősége és felelőssége – Miskolczy Ferenc a bajai múzeumalapító, gyűjteménygyarapító festő

Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében reliefet35 és a szülészet aulájában lévő dr. Burg Ete emléktáblát,36 a jelenleg a Nagy István Képtár kertjében álló Vízköpő (Mercurius) színes beton szobrot.37 Számos emlékplakettet készített. Baja város felkérésére három tervet készített a Jelky András szoborpályázatra, de a mű megalkotására Medgyessy Ferenc szobrászt ajánlotta.38 így a mai Jelky téren álló emlékműnek csak a talapzata Miskolczy alkotása. A következő évben a tanítóképző által meghirdetett első világháborús hősi emlékmű pályázat győztese is ő lett, ám a mű alkotásának lehetőségét ugyancsak Medgyessynek engedte át.39 Miskolczy Ferenc Baja város történetének és művészettörténetének fáradhatat­lan kutatója, néprajzi gyűjtést is folytatott, iskolai szertárakat létesített, szemléltető eszközöket, dekorációkat készített. Rendszeres előadója volt pedagógiai, képzőmű­vészeti ismeretterjesztő előadásoknak, rendezvényeknek. Tanulmányozta, gyűjtötte a népművészet helyi értékeit, barkács, fafaragó szakkört vezetett, grafikát és iparmű­vészetet tanított a Rudnay Gyula Szabadakadémián, majd a képzőművészeti körben. A Nagy István Társaság alapítója, haláláig elnöke volt.40 Végül 1936—37-ben kitörölhetetlenül beírta magát a 20. századi magyar művé­szet történetébe. Miskolczy Ferenc nevéhez fűződik Baja város Új Magyar Kép- és Szoborgyűjteményének, az első kortárs magyar képtár megalapítása. A képtár (s a később köré szerveződő bajai múzeum) törzsanyagának gyűjtését, az intézmény ala­pítását Oltványi Imrével együtt indította meg. Oltványi 1935-ben Baján járt, ahol Miskolczy ösztönzésére felkeresték dr. Borbíró Ferenc polgármestert, és ígéretet tettek, hogy ha a város helységet biztosít, ők egy 30-40 darabból álló kortárs képző- művészeti kollekciót gyűjtenek össze teljesen díjtalanul az alapítandó képtár számá­ra.41 Az 1937-ben kelt alapító okirat már a későbbi Türr István Múzeum intézmé­nyesülésének alapköve. Miskolczy Ferenc érdeme ugyanakkor a Baján 1937-ben elhunyt Nagy István hagyatékának felkutatása, emlékkiállításának rendezése, majd a művész 39 darabból álló kollekciójának megszerzése a képtár számára. Nagy István és Miskolczy Ferenc szinte egy időben telepedett le Baján. Mire Miskolczy megismerte a korszakos fes­tőt, már súlyos beteg volt. Nagy István halála évétől azonban nem múló szenvedél­lyel ápolta, gondozta Nagy István művészi és szellemi hagyatékát. Jelentős szerepe volt továbbá Ágoston Vencel, Gáspár János és Teles Ede hagyatéki anyagának a Türr István Múzeumba juttatásában. Bárdos Ferenc42 a kortárs, a szemtanú Miskolczy Ferenc közéleti tevékenysé­géről így írt: „Idézem az egykori Haynald utcai gyűjteményt,43 mely alapjául szol­gált a mai Türr István Múzeumnak, hová a méhecske szorgalmával gyűjtöttünk be minden menthető anyagot olyan időkben, amikor a háborús események miatt ve­35 1938. 36 1938. 37 1934. A szobrot Medgyessy Ferenc készítette Kender István gipszszobrász mester műhelyében (Baja, Erzsé­bet királyné u. 100.) 1936-ban, az öntés Budapesten készült. 39 1936. 40 TIM Adattár 909.86. 41 Kovács Zita, 2002. 42 Bárdos Ferenc tanár, a bajai múzeum munkatársa 1943-1950. 43 Merk Zsuzsa, 1987. 14. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom