Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)

I. Muzeológusok, gyűjtők, adatközlők - Kovács Zita: Szolgálni Bajára szegődött – Dömötör János emlékezete

Kovács Zita: Szolgálni Bajára szegődött - Dömötör János emlékezete életről személyes benyomással nem rendelkező vásárhelyi múzeumigazgatót, évti­zedes ismerettségükre hivatkozva 1985-ben Katanich Ferenc hívta meg Bajára első ízben, hogy gondozásában, rendezésében bemutathassák Baján is vásárhely művé­szetét. A kiállítássorozat végül 1986-ban az Újvárosi AMK galériájában került meg­rendezésre. Dömötör János 1985-től nem csak személyes jelenlétével, Katanich Ferenchez és B. Mikii Ferenchez fűződő baráti kapcsolata folytán, de publikációi által is rend­szeres résztvevőjévé vált Baja közművelődési, művészeti életének. Első írása a Bajai Műsor 1985. februári számában (40. jubileumi különszám) jelent meg: Adalékok a bajai képzőművészet történetéhez, Tornyai Baján címmel.4 Az 1990-es évektől a város hetilapjában, a Bajai Tükörben, valamint az Ártér című periodikában5 és a Bajai Honpolgárban több alkalommal jelent meg írása a város művészeti életéről, de publikált Bács-Kiskun megye kulturális szemléjében, a Forrásban is.6 Hódmezővásárhely és Baja testvérvárosi kapcsolatának kialakulását követően, 1990-től a város kulturális életének közismert szereplőjévé vált. Nyugdíjba vonulá­sa, 1991 után nem csak Vásárhelyen, Baján is folytatta művészetszervező, ismeret- terjesztő munkásságát, a két testvér-város kapcsolatát komolyan véve. Még másfél évtizeden át szervezte, rendezte és nyitotta meg Baján a vásárhelyi képzőművészetet és a Tornyai János Múzeum féltett kincseit bemutató tárlatokat: Rudnay Gyula, Tornyai János, Szabó Iván, Szalay Ferenc kiállítását, a Plohn-féle 48-as honvédport­ré fotókiállítást. A József Attila Művelődési Központ kiállítóhelyein és az Újvárosi AMK galériájában két évtizeden keresztül, 1986-2005 között több kiállítás-sorozat­tal népszerűsítette az alföldi képzőművészetet7, de szívesen gondozta id. Éber Sán­dor és Rudnay Gyula emlékét, B. Mikii Ferenc, a Rudnay-kör és számos kortárs bajai alkotó kiállítását is. Dömötör János kurátora és rendszeres résztvevője volt az 1996-1998 között há­rom alkalommal megrendezett Újvári-féle bajai mű vésztelepnek. Az Újvári Sándor, bajai vállalkozó által életre hívott művésztelep B. Mikii Ferenc és Dömötör János szakmai irányítása mentén minden ősszel a Petőfi-szigeten, a Vizafogó Panzióban 8- 10 napos együttgondolkodásra, alkotásra hívta a meghívott alkotókat. A müvészte- lep vendégei voltak neves magyar kortárs alkotókon és a bajáról elszármazott kép­zőművészeken kívül a „Tornyai Termelőszövetkezet Tagjai”:8 Szurcsik János, Sza­lay Ferenc és Németh József is.9 A Nagy István Képtár felújítása előtt, 2002-ben az „Egy város ölelésében” cí­mű, a kortárs bajai művészetet bemutató kiállítás méltatója10, majd 2004-ben a fel­4 T1M Adattár 4080. 2008. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1966-67. 145-167. 5 A képzőművészet Baján. Ártér, 1990/1. 19-28. Apró adalék Tóth Menyhért festőművész balsorsához. Ártér, 1991/2. 12-19. 6 Egy reneszánsz festőről. B. Mikii Ferenc művészetéről. Forrás. 1994. 3/5. 82-86. 7 József Attila Művelődési Központ, Baja: Az alföldi képzőművészet. Kiállítás-sorozat 1987-1988. Új­városi Általános Művelődési Központ, Baja: Az alföldi képzőművészet. Kiállítás-sorozat 2004-2005. 8 Dömötör János a „Tornyai Termelőszövetkezet Tagjaiként” azokat a vásárhelyi művészeket hívta Bajá­ra, akik az 1960-70-es években az államtól megművelésre kapott apró földterületek birtokosaként kö­zös „alkotóműhellyel”, a TTT egyesülettel jelezték ironikusan szellemi, művészi összetartozásukat. 9 Köszönöm Katanich Ferenc, B. Mikii Ferenc, Újvári Sándor és Bálint Attila segítségét, szíves szóbeli közléseiket, fényképeik rendelkezésemre bocsátását. 10 TIM Adattár 3418. 2002. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom