Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
I. Muzeológusok, gyűjtők, adatközlők - Kovács Zita: Szolgálni Bajára szegődött – Dömötör János emlékezete
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében sárhelyi őszi tárlatnak, amely ebben az időszakban vált a kortárs magyar képzőművészet egyik legrangosabb eseményévé. A hatvanas években közéleti és tudományos szerepvállalása is kiszélesedett. 1967-től 1975-ig országgyűlési képviselőként dolgozott, 1969-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója volt, 1998-ban pedig a szentesi Koszta József Múzeumot vezette. Számos jelentős publikáció fűződik a nevéhez, többek között a Vásárhely szobrai (1973), Vásárhely műemlékei, épületei (1975), Városról, művészetről (1978), Koszta Rozália (1987), Plohn József ’48-as honvédportréi (1992), Dinnyés Ferenc (1992), Juhász Sándor (1996) művészetét bemutató albumok. Jóllehet országos hírű 20. századi és kortárs kutató volt, Tornyai-, Szabó Iván-, Kohán György-, Szalay Ferenc-, Németh József-szakértő, mégis emberi habitusában, világ- és emberlátásában a reneszánsz Itáliához érezte magát a legközelebb. Azt vallotta, hogy „a múzeum az ember legemelkedettebb gondolatai összegzésének egyike”. Hitte, hogy a múzeum intézményének egyik legfontosabb feladata az ember bemutatása kell, legyen. Egy vidéki múzeum reneszánsz szellemiségű vezetőjeként tudta, hogy egy tájmúzeum a gyűjteményi tárgyak számának korlátozottsága miatt anyagával soha nem nyújthat az emberi megismerés valamennyi területét felölelő, átfogó kulturális képet. Ezért a vidéki múzeum területhez kötöttségét, a hely szellemét igyekezett erősíteni a múzeum karakterének, helyi sajátosságainak, a hely kulturális, tudományos szellemiségének hangsúlyozásával. A Tornyai János Múzeum vezetőjeként1 a kezdetektől azért dolgozott, hogy a múzeum földrajzi és kulturális gyűjtőkörének kulturális öröksége védelme és feldolgozása mellett a múzeum legalább ilyen hangsúllyal az emberek találkozóhelye, emlékezőhelye, egy-egy közösségi megnyilvánulás színtere is legyen, ahol a város polgárai történelmi és kulturális emlékeiket, múltjukat saját koruk valóságához tudják kapcsolni. Az, hogy a hódmezővásárhelyi múzeum ma nem „csak” közgyűjtemény és közművelődési intézmény, de kultúrateremtő központ is egyben nagymértékben Dömötör János munkásságának köszönhető. Dömötör János képzőművészeti orientálódásának három bajai vonatkozású témája Tornyai János, Rudnay Gyula és Nagy István művészete volt. Nagy István nyomán haladva („ha neki jó volt ott meghalni, nekünk jó lesz ott élni”1 2) Rudnaytól Tornyai Jánosig, Medgyessy Ferenctől Tóth Menyhértig, Miskolczy Ferenctől az Éber családig számos remek gondolkodót, tudóst és alkotóművészt vonzott a város. Dömötör János két, párhuzamos úton jutott Bajára, ahol ő is szellemi társakra, otthonos tájakra lelt. Az egyik út Tornyai és Rudnay művészetének kutatása nyomán vezetett, a másik út Baja közművelődési élete meghatározó egyéniségének: Katanich Ferenc meghívásának köszönhető. Katanich Ferenc a bajai József Attila Művelődési Központ közművelődési szakembere még hódmezővásárhelyi, gimnáziumi évei alatt ismerte meg Dömötör Jánost a Szántó Kovács János szobor avatóünnepségén.3 Katanich később, 1967- 1974 között rendszeres résztvevője (ásatási segédmunkásként, múzeumi önkéntesként) a Csongrád-megyei múzeumok munkájának. A bajai kulturális és művészeti 1 A Tornyai János Múzeum igazgatója 1961-1991 között. 2 Idézet Rudnay Gyulától B. Mikii Ferenc szóbeli közlése nyomán 3 A hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János szoboravató ünnepsége a Kossuth Lajos téren 1985-ben volt. 29
