Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
IV. Múzeumi kutatások - Bereznai Zsuzsanna–Schőn Mária: A népszokások tárgyai a hajósi sváboknál
Bereznai Zsuzsanna - Schön Mária A népszokások tárgyai a hajósi sváboknál1 Az ember életének fő fordulópontjait és egyes szakaszait kitüntetett jelentőséggel rendelkező népszokások kísérik - e szokások fontos mozzanataihoz a hagyomány által meghatározott szokástárgyak kapcsolódnak. A XX. század közepéig a hagyományos paraszti társadalomban a gyermekáldásra való készülődésnek, a szülésnek, a keresztelőnek meg voltak a hagyomány által előírt követelményei - melyeket vallási és hiedelemjellegű elképzelések és szokásszerű cselekvések kísérnek. A hajósi sváboknál az újszülött gyermek védelmére a bölcsőre festett kétféle jelkép szolgált: a középre festett krisztusi IHS monogram mellé két oldalra egy-egy Hexakreuz vagy Steannakreuz került. Ez a ’boszorkánykereszt’ egyetlen mágikus vonalvezetéssel készült, a ceruza fölemelése nélkül kellett megrajzolni. A szülésre a kismama hazament a szüleihez, és ott maradt két-három hétig. Ottléte alatt az anyja főzött rá. Három hétig nem hagyhatta el a házat, nehogy a boszorkányok kárt tegyenek benne a vagy gyermekében - a népi hiedelem szerint. Három kedden, tehát a Szent Annának szentelt napon misére kellett mennie, hogy megköszönje a szerencsés szülést és a gyermeket. Hajóson nem vittek a gyermekágyas asszonynak komatálat, hanem Kendla- mahl vagy Hueimsuacha volt, azaz keresztelő utáni babalátogatás, ahol süteménynyel, itallal fogadták a vendégeket, a vendégek pedig hasznos ajándékokat vittek. A keresztelő a gyermek életének fontos eseménye volt, mert ekkor vált pogány jövevényből kereszténnyé. A keresztelőre a gyermeket pólyában vitték, melyhez egyéb pólyatartozékok kapcsolódtak. A pólyatakaró neve Tauftuach, a kislányoké rózsaszín, a kisfiúké kék vékony selyemből készült, a szélén ugyanolyan színű csipkével. Egyes bábák a pólyatakarót maguk adták az újszülöttnek. A XX. század első feléig a keresztelői párna (Taufkisse) nem tiszta fehér volt, hanem a fehér alapba vékony világoskék csíkok voltak beleszőve. Az a sarka, ahol a kisbaba feje volt, lehetett lekerekített is, és csipkével díszített is. Ezt a párnát csak keresztelőkön használták. A pólyába a keresztanya pénzt tett. Ez volt az Eibendgealt, vagyis a ’bekötött pénz’. A II. világháború utáni szegénység vetett véget ennek a szokásnak. A pólyakötő (Taufbendl) az a másfél méteres, díszes mintázatú rózsaszín vagy kék szalag, amellyel a keresztelői pólyát megkötötték. Alulról kezdve keresztben kötötték bele a párnába a gyermeket. A végét hátul vagy elöl masnira kötötték. Ezt a szalagot is csak keresztelőkön használták. A keresztelői pólyatartozékokat (a párnát, a pólyakötőt, a pólyatakarót) valamint a keresztelői kis ruhácskát sem vették meg minden ! A néprajzi gyűjtőmunkát a két szerző 2008-ban végezte. 169
