Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
IV. Múzeumi kutatások - Kothencz Kelemen: Életút-vallomások. Egy felsőszentiváni asszony lakóhely-változásai
Kothencz Kelemen: Életút-állomások... tozás, akkor nem jártunk. Még a rendszerváltozás után is jártunk még pár évig, még olyan középiskolás voltam, akkor is még azé elmentünk, mi diákok. Három mise volt, mer Szentivány háromnyelvű falu: német, magyar, és bunyevác. Namost a középső mise, az kilenc órakor kezdődött, az mindig magyar mise volt, oda jártak a gyerekek és a diákok is. A kismise, ami fél nyolckor, valahogy úgy kezdődött. A nagy mise meg tízkor, az váltogatva, egyik vasárnap a kismise volt német, a következő vasárnap fordítva. ... Nagyanyám járt misére, meg én. ... Apám ellátta a disznókat, meg a teheneket, meg a tyúkokat ... na és hogyha habot kellett verni, ugye nálunk elég sűrűn volt habos sütemény. ” A munkába való belenevelődése során nagy szerepe volt anyai nagyanyjának. Többek között ő tanította meg fonás műveletére. Erről a következőket mesélte: „ Fonni is tulajdonképpen úgy tanultam meg, hogy akkó má ’ Szentiványon voltunk, és a kertbe vót csemegekukorica, és hát én fonni is szerettem vóna, hát befontam a bajuszát. Kimentem a kertbe, és akkó ’ tanultam meg, mer a nagyanyám tanított meg varrni, főzni, illetve fonni. Hát persze, amikor meglátták: »ki csináta? mi csináta? hogy csináta? mé ’ csináta?« És jól elkalapáltak, hogy ezt nem lehet befonni. Azt nem magyarázták el, mer ’ minek magyarázták volna, hogy ezek a bajuszok megtermékenyülnek, és abból lesz a kukoricaszem. ” Az alapvető női kézművestechnikák — mint amilyen a varrás, azon túlmenően az anyag hímzéssel történő díszítése — alapjainak korai megtanulása egész életére kihatott. Szabadidejében gyakran hímzett, és mindig nagy érdeklődéssel fordult a hazai hímzőkultúra megismerése. A felsőszentiváni házba a XX. század közepén visszatért egy onnan elszármazott személy. Kricskovics Istvánná Hódos Annának első házasságából Bácsbokodon született két gyermeke, de miután azok fiatalon meghaltak, és epilepsziás férje is eltávozott az élők sorából, az 1940-es évek közepén hazaköltött a szülői házba. III. Baja, Petőfi Sándor u. 54. (1947-1958) Csorba Katalin az elemi elvégzése után a bajai zárdába került, hivatalos nevén: Miasszonyunk Kalocsai Iskolanővérek Katolikus Általános Iskolája, majd 1948-tól Állami Általános Leányiskola. A VI-VIII. osztály itt végezte (1947-1950). Ez idő alatt a megözvegyült, majd újból férjhez ment Baján élő nagynéninél Dr. Varga Nándomé Hódos Annánál lakott. Ettől kezdve gyakorlatilag kétlaki életet élt: iskola időben a városban, szünidőben falun tartózkodott. Mivel Vargáéknak nem volt gyerekük, magukhoz vették házukba a fiatal rokonlányt. A Rákosi korszakban ez fondorlatos lépés volt, mégpedig azért, hogy ne költöztessenek be hozzájuk idegen, szegény családokat. „Nyáron mindenki a maga szobájába, illetve én az enyémbe, ők ketten egy másik szobába, a harmadik volt a tisztaszoba. És akkor mikor bejött a fűtési szezon, akkor én is beköltöztem az ő szobájukba. Akkor az ő szobájukba egymás mellett voltak az ágyak, és a végébe volt az én fekhelyem, a sezlony. Abba az időbe igen kellett takarékoskodni, hiszen ’47-be kerültem én be, ’48-49 Rákosi rendszer. És hát ez egy nagy marha ház volt, ahol a nagynénémék laktak, eredetileg öt szobával. De jött a Rákosi-rendszer, és ott annyi szoba lehetett, ahány személy volt. Nahát, ők ketten voltak, gyerekük nem volt. És azé volt náluk mindig valamelyik testvérének a gyereke, először a [Csorba] Tibi, 164
