Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
III. Múzeumi gyűjtemények - Kollárné Éber Orsolya: Egy festő – egy évszázad
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében fiatalság vidám hangulata emeli ezeket a képeket. Egy-egy képben a valóság, a képzelet és a vízió testesül meg. Ezek teszik Iíj. Éber Sándor képeit egyedivé s általa igazán bajaivá. Festészetének technikája nem egyedi, de a színek és az anyag felhordásával sajátos technikájával egyénivé tudta tenni. A koloratúr színek ellentéte egy-egy képen sokszor a valóságtól igen messze esik, mégis egymásmellettiségük a vízió csalárdsága miatt igazzá válik. Ritkán jelenik meg az ember a képen. Miért? - Ez talány. Vallomásaiban a festő sokszor szólt a hálójukat javító, teregető öreg halászokról, a barátairól, a tanítványokról, akik a téma keresésekor mindig vele voltak. Tehát ott voltak, ők ihlették a munkára. A táj szépségét, az ember és a természet örök kapcsolatát lírai megközelítésbe formálta meg. A víz és partja, vagy a zátonyok sokasága a téma, amit olykor a fények és árnyékok, majd máskor a napkelte szűrt fényének ragyogó egybeolvadása tesz hitelessé. Az együttélés a természettel, és a jó egyensúly érezhető ezeken a képeken. Mindegyik kiveszi örök részét. A művész kereste a képi kifejezés módját a nagy változások megörökítésére is: „Sietnem kell szabályozzák a Dunát. Nem nőnek új kristályhomokú zátonyok, ritkán pihen meg rajtuk a vízimadár.” Ezeken a képein erőteljes kékek kontúrjával, a vonalas szálkás színfoltokkal, a vízmosta gyökerekkel, a felgyorsult világot tárta elénk. A Dunamenti Vízügyi Igazgatóságtól kapott állandó engedéllyel, csaknem minden időben szabad bejárása volt a nagy folyam által uralt területekre. Mi volt a fontosabb, a természet adta erő vagy az ember által alkotott világ? Erre a kérdésre vallomásából kapunk választ: „Az ősi vízimalmokat már csak képeim idézik. A Vöröshíd ívét ledöntötte a jeges ár. Faragott büszke nyakú halászbárkák sorából csak egyet ringat már a Sugovica. Sietnem kell, szabályozzák a Dunát!” A többségében magántulajdonban lévő képei között a régi városi hangulatot idéző jellegzetes témák is megjelennek. Mint a Provália, a Méntelep sárga tömbje, a Szurdolia festői partja, a Pandúr-szigeti platánok között megbúvó csárda és jégverem, a Sugovicán ringó, büszke bárkák. Festményeivel 1930-tól számos kiállításon vett részt. Egyéni, gyűjteményes kiállítása Baján 17 alkalommal nyílt, ezek közül 1954-ben, 1956-ban, 1961-ben, 1980- ban megrendezett kiállítás munkásságát átölelő volt. Dunai képeivel elismeréssel mutatkozott be a Baján rendezett nemzetközi szimpóziumon. Az ország más helységeiben is: Bácsalmás, Császártöltés, Gemenc, Hemád, Kalocsa, Kecskemét, Kiskőrös, Pécs, Szekszárd, Tamási, Tengelic rendezett kiállítást. Rendszeresen részt vett csoportos kiállításokon: Budapesten a Műcsarnokban 1932-ben, 1934-ben, 1935- ben, 1939-ben; a Nemzeti Szalonban 1933-ban, 1935-ben; az Ernst Múzeumban 1959-ben; az Új Szalonban 1934-ben, 1938-ban. Tagja volt a Magyar Képzőművészeti Alapnak 1954-től, az Iparművészeti Szövetség Közép-magyarországi Területi Szövetségének, a Bács-Kiskun megyei Képzőművészek munkacsoportjának. 1931-ben a Római Collegium Hungaricum ösztöndíját nyerte el, 1953-ban a közoktatás kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. 1980-ban a Munka Érdemrend ezüst fokozatával jutalmazták életmunkáját, majd 1985-ben Bács-Kiskun megye művészeti díját vehette át. 149
