Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
II. Múzeumi műtárgyak - Merinu Éva: Szállítás emberi erővel a Duna–Tisza közén
Merinu Éva: Szállítás emberi erővel a Duna-Tisza közén KOSARAK A hajlékony vesszőből, háncsból, szalagokra vágott fakéregből, gyékényből készült szállítóeszközeink a legtávolabbi múltra tekintenek vissza. A vesszőkosarak a Duna-Tisza közének egyik leggyakoribb és legelterjedtebb teherhordó eszközei. XVIII-XIX. századi elterjedésükben és alkalmazásukban kiemelkedő szerepe volt a Duna-Tisza közi tanyás gazdálkodásnak. A távol lévő tanyákról, gyümölcsösökből, szőlőkből lovaskocsin, kosarakba szedve szállították terményeiket a nagyvárosi piacokra. Elterjedésükben a szőlő- és gyümölcskultúrában való sokoldalú felhasználása is szerepet játszott. A kosár a heti vásárok és piacok egyik legfontosabb szállítóeszköze volt. Az asszonyok kosarakban vitték eladni a zöldséget, gyümölcsöt, tojást, túrót. A háziasz- szonyok és cselédlányok pedig karkosarakkal jártak vásárolni, beszerezni a háztartás ellátásához szükséges friss élelmet. Különféle változatai alakultak ki, amelyeket lehet kézben, karon, háton vagy fejen hordani. A parasztgazdaságokban nélkülözhetetlen volt a kétfülű kosár, amit két kézzel ölbe véve, a fejen egyensúlyozva, kötéllel a hátra erősítve vagy ketten szállítottak. A háncsolatlan fűzfavesszőből font változatát leginkább termények szállítására használták, de ebben hordták a szénát is az istállóba. Két kézzel megfogva ölben, vagy a kávára hurkolt kötél segítségével a hátukon vitték a kosarat. A puttony elterjedése előtt vagy annak hiányában szintén ilyen nagyméretű kosarakat használtak a szőlő leszedésére illetve kádakhoz vitelére. A szőlőhordó ember a kosarat egyik vállára helyezte, másik kezével pedig tartotta a szőlőfürtökkel teli kast. Hántolt vesszőből készült, kerek, kétfülű, díszesen fonott kosarakat használtak a bajai asszonyok, akik fejükön egyensúlyozva vitték portékájukat a piacra. A fejkosarat papírral kibélelték, és ebbe tették a szép árut: a szőlőt, a zöldbabot. A piszkosabb terményeket: a krumplit és a zöldséget dísztelen, hántolatlan vesszőből font karkosárban karjukra akasztva cipelték. Nagybaracskán és Hercegszántón nagyméretű, kétfülű, szépen díszített kosarat használtak a paszitavivő menyecskék.7 A kosarak másik nagy csoportja a tégla vagy doboz alakú, a teteje fölött átívelő pántjánál fogva, kézben vagy karon vihető kosárfélék. A Duna-Tisza közén a garabó vagy garaboly néven elterjedt karkosarat használták. Háncsolatlan vagy háncsolt fűzfavesszőből készítették, de a kettőt gyakran keverték a kosár mintázása céljából. A garabó a végein lekerekített tégla alakú karkosár. Készült egyszerű és díszesebb változata is. Leginkább piacozásra használták. Hordtak benne vajat, túrót, tojást, tejfölt, gyümölcsöt vagy zöldséget. De gyakran vittek benne gyümölcsöt is a szőlőből. Piaci kofák gyümölcsöt raktak ki benne a piacra. A garabót leggyakrabban kézben fogták, vagy karjukra akasztották. De Soltvadkerten például abroszba kötve háton gyümölcsöt és egyéb terményt szállítottak benne. Ha a mátételkiek árulni 7 A gyermek születése után az édesanyát a rokonok, komák látták el a mindennapi étellel. Az utolsó étel- vivés alkalmával tartottak paszitát, keresztelői lakomát az egész rokonság számára, ami akár 2-3 napig is eltartott. 120
