Bánkiné Molnár Erzsébet (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 13. 2008-2009 (Kecskemét, 2010)
II. Múzeumi műtárgyak - Kothencz Kelemen: Bortároló építmények és díszesebb eszközeik Bács-Kiskun megyében
Kothencz Kelemen: Bortároló építmények és díszesebb eszközeik... bortároló helyiségek terén Kecskemét sem dicsekedhetett a XIX. században. A Budapesti Hírlap 1859-ben megjelentetett egy városismertető cikket valószínűleg Hor- nyik János tollából, melyben arról írt, hogy „a szőlőművelés és bortermesztés körül a lakosság több értelmes polgárok példája után szép tapasztalást szerzett, de alkalmas pincék hiánya miatt a kecskeméti bor 3—4 éven túl nem tartható. ”7 Földbe mélytett pince építését csak a módos nagygazdák engedhették meg maguknak. Ilyen szőlőművelő gazda lehetett a kiskunhalasi Jósa Nagy Péter, akinek javai között különálló, tetővel ellátott, részben földbe süllyesztett építményt írtak össze 1767-ben a jegyzőkönyv szerint: „egy jó el készült ’s tölgyfával annak rende szerént padoltatott ’s náddal felveretett pinczét tornáczával együtt 60 f. ”8 A halasi gazdák XIX. század közepi bortárolási módjáról, a tárolás okozta minőségi problémákról Gyárfás István festett szemléletes képet: „Boraikat a tehetősbek téglaboltozatú pinczékben tartják, de a pinczék legtöbbnyire nedvesek annyira, hogy vizes tavaszokon azokban az alolról felfakadó víz lábnyi magasra is emelkedik; a többi borok leginkább kamrában telelnek és nyaralnak, s e miatt megfagyás, megfordulás, nyúlósodás, eczetesedés s más betegségeknek vannak kitéve. ” 9 A bor tárolására külön helyiséget megyénkben csak a XX. század elején építettek, elsősorban a nagyobb mértékű bortermesztésbe kezdő gazdaságokban. Ez a boroskamra a ház beosztásában a régi kamra után következett. Földjét gyakran 40-50 cm-rel lemélyítették.10 A XIX. század harmadik negyedében idős keceli gazdák emlékezetében a kamra mellett még élt egy másik bortároló építmény, a putri emléke is. Készítése nem igényelt nagy szakértelmet. Kiástak egy kb. 2x3 méter alapterületű két méter mély gödröt. A rövidebb oldalak közepére egy-egy ágasfát állítottak a földbe, amiket a talaj felett mintegy másfél méter magasra hagytak. Ezekre került a szelemen, melyre a vékonyabb-vastagabb horogfák egyik végét fektették, a másik végüket pedig a földfelszínre támasztották. Az így nyert tetőszerkezetre hányták föl a tetőt, ami szalma, csuma, azaz kukoricaszár vagy venyige volt. Az építményt a két végén kívül- belül tapasztott sövény zárta le. A putriba az egyik rövidebb végén elhelyezett ajtón jártak be. Az ajtón belépve lépcsőn lehetett lemenni. Putrit gazdasági épület gyanánt falubeli lakóházaknál és tanyákon egyaránt készítettek, általában a lakóház végéhez közel. Itt tartották a saját fogyasztásra megtartott bort és a borkészítés edényeit. Az adatközlők visszaemlékezése szerint a putri praktikusabb volt a kamránál, mert nyáron hűvösebb, télen melegebb volt annál. Belső elrendezése annyiban tért el, hogy mivel a putri bejárata nem a hosszanti, hanem az egyik rövidebb oldalon volt, ennek megfelelően a hordók sem szemben, hanem a belépő számára oldalt sorakoztak az egyik hosszanti fal mellett húzódó csántérfákon. A kamrához hasonlóan itt is gyakran tároltak krumplit, almát, zöldségfélét. 7 Idézi: SZABÓ Kálmán 1934.47. 8 ÉGETŐ Melinda 1993. 165. 9 Idézi: SIMON András 2001. 234. 10 ÉGETŐ Melinda 1984. 603. 106
