Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2007 - Mestermunkák muzeológus szemmel - Székelyné Kőrösi Ilona: Suba a Duna-Tisza közén
Székelyné Körösi Ilona: Suba a Duna-Tisza közén A suba elterjedése A suba elsősorban az Alföld jellemző viseleti darabja. Elnevezése a Duna- Tisza közén, Kecskemét környékén és a Kiskunságban suba, a Nagykunságban és a Hajdúságban inkább bunda néven ismerték. A mai Bács-Kiskun megye területén a legjelentősebb szűcsközpont Kecskemét volt, ahol a szűcs céh már a 16. században működött, és a suba virágkorát jelentő 19. században 100-140 szűcs dolgozott. Fontos központok voltak még Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas és Kiskunmajsa is. Kisebb jelentőségű volt Kiskőrös, Harta és Kalocsa, ahol lényegesen kevesebb szűcs- mester dolgozott, és elsősorban a helyi igények kielégítése volt a cél. A 20. században a férfi ruházat részeként itt tovább élt a suba viselete, mint például a korábban szűcsközpontnak számító Kecskeméten, ahol már csak a környékbeli pásztorok használták. A mesterségbeli ismereteket az említett központok műhelyeiben szerezték. A subakészítés magas szintű ismerete, művészi kivitelezése és tömeges készítése miatt meg kell említenünk a Jászság szücsművészetét, amely hatással volt a megyénk területén működő szűcsük munkájára is. Ugyancsak említendő Szabadka, ahol Duna-Tisza közi szűcsök is tanultak. A szücsmesterek munkájára, a hímzések motívumkincsére hatással volt a migráció, a vásározás, valamint a vándorlás és a tanulóévek alatt a különböző mestereknél szerzett tapasztalatok. Anyag, technika, szín A suba alapanyaga a hosszúszőrű magyarjuh (racka) szűcsök által szakszerűen kikészített szőrös bőre, amely jó megtartású, erős bőr, mind a hosszú ideig tartó viselést és az időjárás megpróbáltatásait, mind a tűvel való sűrű lyukasztást, hímzést kibírja. A 19. század elejétől Magyarországon fokozatosan áttértek a merinói juh (birka) tartására a gyapjúkonjunktúra miatt. Ennek a bőre viszont nem volt alkalmas hímzett suba készítésére. A szűcsök és a megrendelők ezért subakészítés céljára maguk neveltek vagy neveltettek magyar juhot, vagy vásárokon szerezték be a számukra alkalmas, jó minőségű suba alapanyagot. A közvetítőktől való megrendelés is bevett gyakorlat volt. Jó minőségű bőröket tudtak hozni vagy hozatni Erdélyből és Bánátból, amint erről az útlevelek jegyzőkönyvei és más levéltári források is tanúskodnak. A bőrök kikészítése timsós módszerrel történt, növényi cserzőanyagot a díszítésre szolgáló irha és egyéb rátétek esetében alkalmaztak. A bőrfeldolgozás technikai részletei, a munkafolyamatok és eszközök leírása a suba és a szűcsmesterség legjobban feltárt területeihez tartoznak. (Elsősorban Kiss Lajos, Szabó Kálmán, Bálint Sándor, Fazekas István, Dorogi Márton munkásságára utalunk.) A bőrfeldolgozással szorosan összefüggött a suba színe, amely jellemző volt egy-egy szűcsközpontra és vásározási körzetére. A kecskeméti suba alapszíne fehér, ugyanilyen a kiskőrösi és a hartai. Sárgásabb színe volt a halasi, a félegyházi és a majsai subának. Más vidékeken - például a Jászságban, Vajdaságban - a suba színe barna volt. Barna alapszínt kapott a Szabadka környéki, gombosi suba, és jellegzetes barna színű volt a híres debreceni kisbunda is. 132
