Bánkiné Molnár Erzsébet - Bereznai Zsuzsa (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 11-12. (2006-2007) (Kecskemét, 2008)
2007 - Mestermunkák muzeológus szemmel - Solymos Ede: A halász díszítőművészet problematikája
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében Sólymos Ede A HALÁSZ DÍSZÍTŐMŰVÉSZET PROBLEMATIKÁJA Amikor értesültem, hogy a megyei népművészeti kötet szerkesztői a halász népművészet megírásával bíznak meg, örömmel vállaltam a feladatot. Amikor foglalkozni kezdtem a témával, ismertem fel a problémákat. Az első mindjárt a halászoknál jelentkezett. Képzeljünk el egy pesti halászmestert a 19. század végén. Tagja az érdemes pesti halászcéhnek, bérli a kalocsai érsektől Dunaföldvártól lefelé a Duna jelentős részének halászati jogát, de bérlete van a Tiszán, esetleg még a Balatonon is. Árusító sátra áll a pesti Haltéren, Orsováról kapja a vizát, Fiúméból a tengeri herkentyűket, ráadásul német. Dolgozik a halpiacon, utazgat a bérletei között, ellenőrzi halászmestereit. Aztán ott van, mondjuk a bajai Jónitz mester, szintén céhes, bérli a Duna Baja környéki szakaszát, tavasztól őszig egy paticsfalú kunyhóban lakik messze a várostól, ahol cseréptetős polgári háza van, szobájában vándor piktorral festetett olajkép ábrázolja őt és feleségét, s végül a szeremlei Tóth Illés, aki albérletben kishalász valami mellékágon, kerek nádkunyhóban húzza meg magát, a faluban lévő nádföde- les parasztházában búcsúkon vett olaj nyomatok vannak, a „szekcsi högyön” levő szőlejét kapálja és permetezi, rossz haljárás esetén részes aratást vállal.1 - Persze a parasztok között is vannak hasonló különbségek. Nem kell szakértelem, sem nagy fantázia, hogy el tudjuk képzelni, ez a három halász mennyire különbözik egymástól, mennyire más a szűkebb és tágabb környezete, jogi helyzete, életformája. Látták ezt a hatóságok is, hisz már az oklevelekben megkülönböztetnek szolgákat, szabad halászokat stb. és ezek a különbségek megmaradtak napjainkig. A 19-20. sz. fordulóján hosszas vita folyt arról, hogy a halászokat hová sorolják: őstermelőknek vagy iparosoknak. Aztán hol ide, hol oda tették. Vannak olyan összeírások, melyekben víz menti helységekben egyetlen halászt sem tüntetnek föl. Halászaink életének egy része zajlik csak a vízen. Családja s télen, ünnepnapokon ő maga is a faluban vagy a városban él, maga a ház, a bútorzat, a textil, a kerámia, viseletűk, használati tárgyaik stb. azonosak a környezetükkel. A szeremlei halász felesége, leánya ugyanazt a viseletét hordja, amit a szomszédjukban lakó földművesé. Ne feledjük azt sem, hogy egy-egy településen több száz vagy ezer paraszt él jellegzetes kultúrában, ugyanakkor a halászok száma elhanyagolható. Baja fénykorában, mikor a város lakossága 25-30 ezer lélek volt, a halászok alig érik el az 50-70 családot. A halászok életmódja is különböző. A pestiek városi polgárok voltak, a céhek megszűntetése után, ahol az korábban erős volt, ipartestületté alakultak, iparosnak számítottak, mások esetleg szakmunkásnak, míg a falvakban parasztoknak. 1 SÓLYMOS Ede 2005. 42-78. 115
