Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kepéné Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: Gáspárék keresztje, Bukóczki Jézuskája
Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán: Gáspárék keresztje... zatot tettünk, hogy megcsináltattuk azt a keresztet. Rengeteget dolgoztunk. Arról ne is beszéljünk, mert azt nem emberiesen, azt állatiasan csináltuk! Volt, hogy beteg lettem, oszt elmentem az orvoshoz. Mikor odaértem, meglátott a szomszéd, a Dinnyés Jani bácsi, és ott mondta nekem: „Majd én bemegyek előre és mondom az orvosnak, hogy te mit csinálsz magaddal!" Hát akkor volt nekünk 10 tehenünk, földünk, 8 hold szőlőnk. Ott kiabált velem a szomszéd: „Ti nem emberi munkát végeztek, hanem állatit. Megmondom az orvosnak, azér’ vagy beteg!” Hát mit mondhattam? Igaza volt. Annyit dolgoztunk, hogy annak a nyomorultjai vagyunk mind a ketten. Túri István, a matkói egyházgondnok engedélyeztette keresztállítási kérelmüket a kecskeméti föplébánián, és elintézte a bolt előtti föld megvásárlását, melyet végül az öreg Bukócki átengedett az egyház számára. A keresztet Kiskunfélegyháza egyik legismertebb sírköves mesterével, Szabó Józseffel csináltatták, aki 38 ezer forintért vállalta a megbízást. Nem egykönnyen gyűlt össze az ára, amelyen abban az időben 3-4 választási borjút lehetett volna vásárolni. Még az utolsó tízezer forintért is keservesen meg kellett dolgozniuk. Meg hiányzott a kereszt árából még vagy tízezer forint. A Papa elment a búcsúba, Máriapócsra. Én voltam megbízva, hogy vigyek el egy bornyút eladni a vásárba. Olyan rúgott bornyú volt már, kicsit nagyobb, mint választási. Éjcaka hajtottam Kecskemétre. Olyan vad volt, hogy ide- oda futkározott az úton, én meg hajtottam gyalog. Fele útjára beértem vele, mikor meggondolta magát, megcikázott és visszaszaladt! Éjcaka! Oszt akko ’ visszagyűttem érte, az meg bebújt az udvarba a tehenek közé. Akko’ mondtam neki: Na ördög bújjon beléd, ha megkérnek, eladlak rögtön! Mikor megest beértem vele a város szélire, oda, ahol volt a téglagyár, ott meg mit csinált az átkozott? Az egyik kerítésnél egy kutya nekirontott és megijesztette. Én meg mán előtte rácsavartam a kötelet a kezemre, meg a derekamra, hogy tudjam tartani. A bornyú megijedt a kutyától, elrántott engemet és húzott maga után, hason. Jött arra egy ember lovas kocsival: Mit csináljon? Mit csináljon? Leugrott a lovas kocsiról, megfogta a bornyút. Én csak úgy bírtam oszt felkelni. Odakötötte a saroglyához, úgy bírtam bevinni a vásár szélibe. Jött is egy vevő, oszt kérdezte, mennyiért adom? A Papa nekem tízezer forintot mondott én meg az embernek tizenkétezret. Rögtön megalkudtunk, meg is vette abba a pillanatba 7 Különben elég rossz vásár volt, a szomszédok semmit se bírtak eladni, de nekünk kellett a keresztre a pénz. „Hegyépítő áldozatuk” gyümölcseként 1963 nyarán elkészült a kereszt. A szentelési szertartást három pap végezte, és közel 70-80 környékbeli, kunszállási, fulöpjakabi és matkói hívő gyűlt össze. A szertartást ünnepi ebéd követte, amelyen közel 40 vendég volt. Birkát is vágtak a nagy esemény tiszteletére. A kereszt felirata a gazda elképzelése alapján íródott meg. Ez nemcsak a szentkúti búcsújárásra utal, hanem arra is, hogy Gáspár István mindig is nagy érdeklődéssel fordult a világ dolgai felé. A „világbéke” kifejezés közkedvelt frázisa volt a korszak politikájának is, a hidegháborús hangulatkeltésnek. Gáspár István is meglehetős rosszallással figyelte a korszak atomkísérleteit. Mán az ősök is megmondták, hogy Noé özönvize után megígérte a Jóisten, hogy mán ezután nem víz által, hanem tűz által fogja elveszejteni az emberiséget. Tűz által fogunk elpusztulni. Ott van ez 84
