Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kepéné Bihar Mária–Lendvai Kepe Zoltán: Gáspárék keresztje, Bukóczki Jézuskája
Kepéné Bihar Mária - Lendvai Kepe Zoltán: Gáspárék keresztje... A Kárpát-medencében jártunkban-keltünkben még a legeldugottabb, „Isten háta mögötti” helyen is rábukkanhatunk egy-egy útmenti feszületre, kegyszoborra. Boldog Özsébnek, a pálos rend megalapítójának pilisi remetesége alatti első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja mellé letűzte a szent keresztet. Jelszava és meggyőződése is ez volt: „In Cruce salus”, azaz „Keresztben az üdvösség”! Ezért szentelte később az egyesült remeték templomát a Szent Kereszt tiszteletére. Ezért hívják középkori oklevelek évszázadokon át intézményét „a Szent Kereszt testvéreinek”. Minden középkori és későbbi pálos templomban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a Szent Kereszt tiszteletére szentelték. Az ő nyomán szaporodtak el a keresztek a Pilisben és hazánk más tájain. És az ő nyomdokain járnak mindazok, akik vallásos buzgalomból, fogadalomból vagy hálából keresztet állíttatnak. Több mint ezer éves magyar keresztény kultúránk tanúságtevői ezek a keresztek. Hazánkban a kommunizmus vallásellenességének időszaka komoly törést jelentett a keresztállítás hagyományának folytonosságában. Nem sok példát ismerünk arra, hogy valaki ezekben az években keresztet állíttatott volna. Egy ma már elhagyatott, lakatlan helyen, a Kunszállás és Matkó közötti egykori tanyavilágban, a régi Bukócki bolt romjai előtt egy magányos kereszt őrzi a határt. Felirata a következő: Hívek jöjetek a szentkúti szüzanyához könyörögjünk a világ békéért 1963. Mindenkinek megvan a maga keresztje, és minden keresztnek megvan a maga története. Ennek is. 1952. március 29-én, amikor Gáspár István, mint besorozott katona elindult babájához, Baranyi Erzsébethez, hogy elbúcsúzzon tőle, még nem sejtette, hogy házas emberként fog hazatérni. Erzsébet szerelemlány volt, azaz házasságon kívül született gyermek, akit nagyszülei neveltek fel Csongrádon. A temetőcsősz, majd tűzoltóparancsnok nagypapa és a nagymama mellett szegénységben, de tisztességben tölthette mozgalmas gyermekkorát Erzsiké. Az időnként kubikos munkát is vállaló család a Dunántúl és Erdély egy részét is bejárta. Erzsébet sorsa akkor fordult rosszabbra, mikor több év után újra feltűnt az édesanyja, aki különböző alkalmi munkákra szegődtette el őt. Elmondása szerint fizetését sohasem tehette félre stafi- rungra, mert az anyja szeretett könnyen élni. Az elbúcsúzni induló Gáspár István 1925-ben látta meg a napvilágot egy kunszállási szegényparaszti család hatodik fiúgyermekeként. Mivel az édesapjuk első világháborús sérülései miatt igen beteges ember volt, az édesanyának már csak a gyermekek élelmezése sem volt könnyű feladat. A leírhatatlan nélkülözés nevelte őket szilaj kiskunsági legénnyé. A csongrádi lány és a kunszállási legény csak májusban akarták megtartani a lakodalmukat. A búcsúzni induló István ezért magával vitte minden papírját, ami az esketésre való bejelentkezéshez kellett. Erzsiké akkor éppen a nagynéniénél volt, aki rábeszélte a fiatalokat: házasodjanak össze még aznap! így az árvagyám engedélyét megszerezve 1952. március 29-én Gáspár István és Baranyi Erzsébet házasságot kötöttek. Ezek után Kecskemét egyik pusztájára, Matkóra költöztek a férj szüleihez. István április 2-án bevonult Tapolcára katonának, a fiatal felesége pedig ott maradt szüleivel. 82
