Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)

Romsics Imre: A XIX. századi hagyatéki leltárak, mint a népművészeti kutatás forrásai

Romsics Imre: A XIX. századi hagyatéki leltárak... Magyarország népességének csökkenése korév szerint 1890 1970 □ 10-20 év 021-30 □ 31-40 □ 41-50 ■ 51-60 □ 61-70 0 71-80 □ 81-90 ■ 90 év fölött A leltárak és az árverési jegyzőkönyvek, mint a népművészeti kutatás forrásai Csípés Antal megfogalmazása szerint „ ...az árvaszéki iratok történeti forrás­értéke elsősorban egy-egy helység lakóinak anyagi viszonyaira, birtokmegoszlá­sára, életszínvonalára, gazdálkodására, születési és halálozási képletére, szokásaira nézve mondható elsősorban jelentősnek. ” 13 Ezen megállapításaival a legmesszebb­menőkig egyet kell értenünk, sőt, a fentebbiekben már példákat is láthattunk ezekre. Tovább szeretnénk azonban lépni. Olyan információkat szeretnénk kiolvasni a leltá­rak és árverési jegyzőkönyvek adataiból, melyek a XIX. századi Kalocsa társadal­mának életmódjáról, népművészetéről és népviseletéről árulkodnak. Az nem lehet kétséges, hogy a vagyonleltárak a családok anyagi viszonyairól, életszínvonaláról és gazdálkodásáról pontos, érzékletes képet adnak. Ezek isme­retére elengedhetetlenül szüksége van a népművészet kutatójának. A már említett OTKA kutatások egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy a XX. századi kalocsai népviseletet a társadalmi és a gazdasági meghatározottságok között vizsgálta és írta le. Ezt a szemléletet és módszert kellene visszavetítenünk a XIX. századba. A kérdés az, találhatunk-e elegendő adatot arra, hogy a XX. századi tapasztalatok alapján fölvázoljuk a XIX. századi népviseletet? Nagyon gyorsan le kellett mondanunk azon törekvésünkről, hogy ezen irat­fajták alapján próbáljuk pontosan datálni a kalocsai népművészet születését és korai változásait. Akkor is ki kell ezt mondanunk, ha tudjuk, hogy a legelső kezünkbe került leltárban azonnal találtunk egy nagyon ígéretes bejegyzést. Az 1890-ben, 28 éves korában elhunyt Jenei Jánosné András Borbála napszámos hagyatéki leltárában olvashatjuk: 1 dunyha, kék-piros csíkos czihával; 1 párna, piros csíkkal. Megmaradt 13 CSÍPÉS Antal 1973. 186. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom