Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)

Váczi Mária: A „játékkészítés és kézművesség” akkreditált továbbképzés tapasztalatai, a továbblépés jövőbeni lehetőségei

Váczi Mária: A Játékkészítés és kézművesség”... nemezelés. A program jól összeállított volt, az elméleti és gyakorlati előadók mind mesterei szakmájuknak. Értékelték továbbá azt, hogy jó hangulatú, oldott légkörben zajlottak az órák, úgy érezték, fontosak a szervezőknek, a múzeum munkatársainak. Kértük, fejtsék ki néhány mondatban, hogy véleményük szerint mi volt a prog­ram gyöngesége? Kifejezetten negatív tartalmú észrevétel nem volt. Úgy vélték néhányan, hogy a hatvan óra kevés volt az ilyen nagy elméleti és gyakorlati anyag elsajátításához, kevés idő jutott egy-egy technika megtanulására. Érdeklődési körtől függően az ará­nyokon változtattak volna, több időt fordítva az általuk kedvelt témára, vagy növel­ték volna az időt a gyakorlat javára szemben az elmélettel. Az első két tanfolyamra vonatkozó észrevétel volt, hogy időben nagyon széthúzódott (havonta csak egy alkalommal jöttek a hallgatók), az egyes foglalkozások távol estek egymástól. Volt, aki az elméleti előadások rövid tartalmi kivonatát hiányolta. (Ezt úgy igyekeztünk pótolni, hogy az első két alkalommal mindenki kapott egy játéktörténeti jegyzetet, melyet Kalmár Ágnes és Moskovszky Éva szerkesztett, valamint Kresz Mária nép­rajzi gyűjtést segítő útmutatóját; az utóbbi két tanfolyam résztvevői Kepéné Bihar Mária néprajzi előadásának anyagát lemezen kapták meg.) A tanfolyamot értékelő kérdőíveket a szervezők minden alkalommal elemez­ték, és a hallgatók javaslatait igyekeztek figyelembe venni, hogy a következő cso­port tagjai még elégedettebbek legyenek a képzés színvonalával. A résztvevők véleményére nem csak a program tartalmi értékelését illetően voltunk kíváncsiak, de érdekelt az is, hogy a személyi és technikai feltételekkel mennyire voltak elégedettek. Elegendőnek és szakszerűnek ítélték a továbbképzésről kapott tájékoztatást, valamint a szervezők hozzáállását a felmerült problémák megoldásához. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely megfelelő körülményeket biztosított a továbbképzés számára. A technikai feltételek értékelésekor magas pontszámot kapott a műhelytiszta­ság, a megfelelő mennyiségű és minőségű anyagokkal, szemléltető eszközökkel és szerszámokkal való ellátottság. A műhely megvilágítását, az egyéb helyen hozzá nem férhető jegyzetek biztosítását, valamint a műhely hőmérsékletét már több kri­tika érte. A meghívott elméleti és gyakorlati szakemberek teljesítményének értékelése A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely munkatársai mellett több meghívott előadó és kézműves mester tartott órát a továbbképzés résztvevőinek az eltelt négy esztendő alatt. A hallgatók 1—5-ig értékelték elméleti és gyakorlati felkészültségüket, valamint az ismeretek átadásának minőségét, érthetőségét, követhetőségét. Elégedettségüket jelzi, hogy csaknem valamennyi oktató 4 vagy 5 pontot ka­pott, esetenként előfordult ettől gyengébb értékelés is, de a pedagógusok többsége elégedett volt a szakemberek teljesítményével; csakúgy, mint a szervező szakmai felkészültségével, problémamegoldó készségével, képességével és figyelmével a résztvevők iránt. 182

Next

/
Oldalképek
Tartalom