Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Váczi Mária: A „játékkészítés és kézművesség” akkreditált továbbképzés tapasztalatai, a továbblépés jövőbeni lehetőségei
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón Váczi Mária A „JÁTÉKKÉSZÍTÉS ÉS KÉZMŰVESSÉG” AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS TAPASZTALATAI, A TOVÁBBLÉPÉS JÖVŐBENI LEHETŐSÉGEI A tudományos tanácskozás szervező gondolatául választott ezredforduló egyszerre ad lehetőséget a számvetésre és a tervezésre. Bizonyára korábban is, de az ezredforduló idején különösen sok - hogy ne mondjuk „sokk”-hatás érte a közművelődési, közgyűjteményi intézményeket, így a múzeumokat is. Ezúttal két jelenségre hívjuk fel a figyelmet, az egyik a fenntartói támogatás drasztikus csökkentése, másik a közönség elpártolása a múzeumoktól; ez utóbbi megállapítás igaz annak ellenére is, hogy az utóbbi években tömegeket vonzott a Monet és barátai, valamint a Műcsarnokban látott francia festészetet bemutató kiállítás vagy a budapesti múzeumok Szt. Iván éjszakai nyitva tartása. Az említett kihívásokra minden intézmény kénytelen volt reagálni - a maga módján; vagyis a kieső támogatások egy részének pótlására alapítványokat, egyesületeket hoztak létre, lehetőséget teremtve ezzel a több helyre történő pályázásra. Tömegeket ugyan nem garantált, de új szolgáltatásaik révén érdeklődőket vonzottak a múzeumok, ha teret adtak az oktatásnak, például akkreditált pedagógus továbbképzések formájában. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely munkatársai, a Magyarok Világ- találkozója a Magyarok Világszövetségéért Alapítvány (Budapest) és az Olympos Kft. (Nyárlőrinc) 1993. szeptember 6-án azzal a szándékkal hozták létre a „Szórakaténusz” Európai Játékközpont Alapítványt, hogy segítsék az intézmény munkáját. A hét tagból álló kuratórium állandó tagja Kecskemét Megyei Jogú Város mindenkori polgármestere, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kulturális Bizottságának elnöke. A kuratórium további tagjait az alapítók kérik fel. Az alapítvány célja - többek között - a játékok és a velük kapcsolatos dokumentumok gyűjtése, közkinccsé tétele kiadványokban, kiállításokon. Hazánk, a Kárpát-medencében élő magyarság és Európa gyermekkultúráját gazdagító hagyomány- őrző alkotóműhelyek bemutatása. A szomszédos népek játékkultúrájának megismerését segítő kutatások támogatása. Korszerű audio-vizuális archívum, adattár alapítása. Működésének tizenegy esztendeje alatt mintegy kilencmillió forint volt az alapítvány bevétele, ami pályázatokból, egyéni befizetésekből és a kamatokból tevődött össze. A „Szórakaténusz” Európai Játékközpont Alapítványhoz kötődő kezdeményezések közül ezúttal a 10 hetes, 60 órás játékkészítő és kézműves pedagógus továbbképzési programot emeljük ki. Előzmények: A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány 1996-ban „Művészeti nevelés az iskolában” címmel, 1997-ben az erre épülő továbbképzésre írt 179