Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Bónis Johanna: Párhuzamok
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón Kecskemét, hiába volt az Alföld, sőt az ország legnépesebb mezővárosa, a sok küzdelem ellenére 1870 előtt nem érte el. A párhuzamok az ennyire különböző körülmények között is fellelhetők. Elsősorban a városszerkezet hasonlóságára utalnék, amely mindkét város esetében kialakulásuk módját tükrözi. A török hódoltság alatt Kecskemét lakossága elsősorban a környező, elpusztult falvak lakóinak betelepedése nyomán növekedett, területe pedig e falvak hatalmas határainak bekebelezésével gyarapodott, később pedig a környező puszták megvásárlásával, a földesúri terhek megváltásával. Marosvásárhely szintén a környékén fekvő falvak (Kisfalud, Sásvár, Székelyfalva és Benefalva) lassú beolvadásával, illetve a város közelében levő birtokok cseréjével vagy megvásárlásával növelte határait és népességét. Mindkettő esetében a várossá alakulásnak ez a módja szabta meg polgárainak foglalkozásszerinti összetételét, a földművesek és állattartók túlsúlyát a kézművesekkel, kereskedőkkel szemben, s a földműves hagyományokkal szakítani nem tudó és nem is akaró kézműves réteg kialakulását. Ez szabta meg a két település szerkezetét és a városkép kialakulását, amelyre mindkettő esetében leginkább Móricz Zsigmond későbbi jellemzése illik: „Nagy lapos falu”. Sajátosan polgárosodó „falu”. A XIX. század végén a XX. század elején gyorsul fel mindkét város iparosodása és urbanizációja. A XIX. század második felében elkezdődött folyamat kiteljesedése, az általánosan érvényes gazdasági és politikai történéseken túl, a két város polgármesterének személyéhez köthető. Mindkettő - Kada Elek, Kecskemét (1897-1913) és Bemády György, Marosvásárhely polgármestere (1902-1913) „városépítő polgármester” volt. Nevükhöz kötődik a modem város születése, kezdve a városszabályozási és közművesítési terv elkészítésétől azoknak a középületeknek megálmodásáig, amelyek arra voltak hivatottak, hogy helyet teremtsenek a városi tevékenység legmagasabb rendű formáinak. Kada Elek készítette el 1897-1898 között Kecskemét általános rendezési tervét, és építette meg a város első sugárútját, a Rákóczi utat (1903). Az egykori főutca kiöblösödéséből az ő polgármestersége alatt keletkezett a festőinek mondható főtér, monumentális épületeivel és nagykiter- jedésü zöld tereivel. Maguk az épületek is festőiek díszes, színes homlokzatukkal, mint a tornyos, színes Zsolnay-kerámiával díszített új városháza, Lechner Ödön és Pártos Gyula műve 1893—95-böl vagy a városházával átellenben épült híres Cifrapalota, amelyet 1902-ben Márkus Géza épített, és díszítőmotívumait és színeit a környék korabeli, új stílusú népművészetéből merítette. A tér két másik oldalát a Lechnerétől eltérő, de ugyancsak nemzeti építészeti stílust kereső fiatal építészek, Mende Valér és Dombi Lajos épületei uralják, az 1911 és 1913 között épült református jogakadémia épülete, az Újkollégium és az evangélikus egyház bérháza. Kada Elek polgármesterségével egyidőben Marosvásárhelyen, Bemády György idején egész városnegyedek épültek szecessziós stílusban. A központon kívül, a főtér két hosszanti oldala mögött, a kivezető út menti dombokon (villanegyed), a városon-vasúton túl (ipamegyed) stb. Ez nem képzelhető el nagyarányú modernizálás, közművesítés nélkül, amit a város mérnöke, majd főmérnöke Radó Sándor végzett el (1905-tól), miközben igényes tervezője is volt közoktatási és szociális épületeknek. A város magját - az óvárost - érintetlenül hagyva javított utcáinak vonalvezetésén, új utcák megnyitásával növelte a város beépíthető területeit, és a 175