Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Kispálné Lucza Ilona: Kultusz vagy irodalomtörténet?
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón is panteonja a nemzeti öntudatnak, sugároztasd ki faladnak minden hajszálcsövén a hozzádjövőnek, és a melletted közömbösen elmenőknek azt a szóval ki nem fejezhető csodálatot, amely a lelkeket hatalmas mozgásba hozza. Ez legyen szent hivatásod, mert jól tudjuk, nem veszhet el az a nemzet, amely az ő nagyjait tiszteli. ”2 Helyi értelmezési szinten ez egyértelműen kultusztörténeti adalék, vizsgálható az adott beszéd stilisztikai, retorikai eszköztára, szóhasználata, helye az emlékbeszédek sorában. De mi a helyzet, hogyan értékelhető és értékelendő az az eset, amikor iroda- lomtörténetileg is fontos adatokat produkál egy kultusztörténeti esemény. A költő születésének 100. évfordulója hosszabb időre fellendítette a kiskőrösi kultuszt. Folyamatosan születtek az utókor számára is igen fontos emlékjelek: okirattal elindították a serleget, megjelölték a mészárszék helyét, síremléket állítottak Kurucz Zsuzsannának, elkezdték a Szentgyörgyi-szobor szervezését, Petőfi Irodalmi Kör működött, ahol jeles kortárs költők munkásságával ismerkedtek meg a résztvevők. Ilyen körülmények között, irodalmi motivációval keveredett levelezésbe Dr. Tepliczky Aladár3 Végvári-Reményik Sándorral, akitől első levelében csupán életrajzi adatokat kér, illetve maga is értelmezi Reményik munkáit mintegy megerősítést vagy cáfolatot várva a költőtől. Reményik Kolozsvárról 1925. december 10-én válaszol, „Mélyen Tisztelt Uram!" megszólítással kezdődő levelében leírja főbb életrajzi adatait, költői gondolkodásának lényeges pontjait, sőt egy fényképet is küld magáról. Válaszadását a következőkkel vezeti be: „ Meghatóan kedves levelét igaz örömmel és hálás köszönettel vettem. Végtelenül jól esett minden sora, mert mindenikből költészetemnek meglepő, s minden sablonon túli megértése, s értékelése sugárzott felém. Mindig ez volt számomra a legnagyobb elismerés: egy lélek személyes visszhangja az én lelkem ritmusára. Már ezért is készségesen teljesíteném kifejezett kívánságát, bár magamról nem sok írni valóm van. ” Mivel Tepliczky választ kapott, továbblépett. Harmadik levelében már megkérte a költőt, írjon a kiskőrösieknek egy Petőfiről szóló verset. Reményik ezt sem hárítja el egyértelműen, 1926. május 1-jén írott levelében ez olvasható: „Másik kedves óhajtása, hogy a kiskőrösieknek írjak egy verset Petőfiről, ahogy én látom, az én szívemen keresztül, - végtelenül megható. A témáról gondolkoztam is, lehetne is belőle valami, talán majd egyszer. Csak most nem, hónapok óta se erőm, se hangulatom nincs, ennél fogva vers sem terem. Mintha kiapadt volna végképen minden forrás a lelkemben. ” Reményik tehát nem küld verset, de el sem utasítja egyértelműen az ügyvédet. Tepliczky nem tágít, egy évvel később 1927. június 13-án írott levelében Reményik így válaszol: „Egy év előtt Önnek tett ígéretem eszembejutta- tása először kissé megdöbbentett. Nem igen tudtam elképzelni, hogyan fogok most ilyen körülmények között, s ilyen fáradt, szomorú lélekkel mélyen megtisztelő kérésüknek eleget tehetni. A magány és a szomorúság azonban véletlenül épen segítségemre jöttek. Mindenesetre nagyon akartam is megfelelni a hozzám fűzött várakozásnak. Persze más kérdés, hogy milyen eredménnyel. A nagy ellentét Petőfi és a mai viszonyok között, az Ó lelkivilága s az enyém között, adták a kulcsot a mellékelt 2 Részlet Szilágyi Frigyes 1922 szilveszterén elhangzott emlékbeszédéből. (A kézirat Szilágyi Sándor túl.) 3 Dr. Tepliczky Aladár ügyvéd, a Petőfi Irodalmi Kör alelnöke. 155
