Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Merk Zsuzsa–Rapcsányi László: A város keresi múltját
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón kegyetlenül időt rabló munka, a fizikai fáradtság és a szellemi összpontosítás hamar kifárasztja azt, akit netán föl lehet szabadítani a múzeum mindennapos munkája alól. Nemcsak a pénzhiány kényszere mondatja velünk azt, hogy a háztörténetek leírója legyen a múzeum munkatársa, vele a szövegek „összeolvasását”, ellenőrzését is el lehet végezni. A tudományos munka öröme és fáradsága meg a kivitelezés között nehéz áthidalni a távolságot. Egy ilyen munkának a megjelentetése hosszú időbe telik, nagy szerencse kell az anyagiak megszerzéséhez, s miközben a kutatás sürgetné a közkincsé tételt, az idő sürgetését a legjobb akarattal sem tudjuk figyelembe venni. Mecénást találni, esetleg egyházi támogatást kérni, mindenki megpróbálhat, esetleg sikerül is, de nem garantálja a sikert. Folyamatos és napi kontaktus kell ahhoz, hogy a nyomdának már olyan kéziratot adjunk, melyben a legkevesebb hiba van. Ehhez azonban az igen kis létszámú munkatársak összehangolt munkája, a másik munkájának átvállalása - ha időszakosan is -, önzetlenség, megértés és türelem kell. No meg az is, hogy örülni tudjunk a közös munka eredményének. Hiszen a kiadáshoz szükséges, megszerzett, összekoldult pénzek a legtöbb esetben csak a nyomdaköltséget fedezik. Munkaidőn túli munka vállalását - ellenszolgáltatás nélkül -, mert elhisszük, hogy értelme van. Ez az elmúlt húsz esztendőben sikerült, amit a három szerzetesrend eddig megjelent, illetve előkészített háztörténete bizonyít. Végül azt hiszem mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy sürgető lenne a szerzetesrendek háztörténetének mielőbbi kiadása. A történettudomány, a helytörténet, a néprajz, a szélesebben értelmezett művelődéstörténet páratlanul izgalmas olvasmányai közzétételre várnak. Ahogy a mostani beszámolónk főcíme: A város keresi múltját magában foglalja a História Domusokkal, jelesül a bajai Ferences-rend háztörténetével, a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek és a Ferences Szegény Gondozó Nővérek háztörténete kapcsán a kutatás módszertanát, ugyanúgy kapcsolódik ehhez a témakörhöz az a készülő munkánk, amit immár három esztendeje folytatunk, mely Baja város közigazgatási fejlődésének dokumentuma. Főszereplője és címadó hőse dr. Borbíró (Vojnics) Ferenc polgármester. A Vojnics név a bácskai ember számára jól ismert, szerteágazó családi vonatkozásokat takar. A már kiszámíthatatlan eredetű Vojnics-törzs ágai sokféle mellék- és ragadványnevet viseltek. A mi Vojnics Fe- rencünk is ilyen ragadványnévvel szerepel a keresztlevelén: Vojnics-Zélics. A családi ágak később elvesztették ragadványnevüket, és jó részük a régi Bácskába, igaz magyarként tartotta számon magát. A Vojnics Ferenc 36 éves korában, szabadkai városi tisztviselőből vált Baja polgármesterévé. Ekkor már családos ember volt, három gyermeke született, két leány és egy fiú. Azt a hosszú időszakot, amit polgármesterként 1915-től 1937-ig töltött, majd a következő néhány esztendőt, amikor mint nyugdíjas polgármester, Miskolc város pénzügyi ellenőre, majd a visszacsatolt Kassa főispánja - a korabeli újságokból nagyrészt sikerült összegyűjtenünk. A kutatásnak ez volt a legszerencsésebb időszaka, miután Baja városának két napilapja volt, és a jó tollú újságírók minden apróságot feljegyeztek. Amikor idáig eljutottunk, már élő személyként jelent meg előttünk. Szinte látjuk az első világháború elvesztését követően Vojnics szerepét Baja szerb megszállásának idejéből; internálását, a szerb hatóság bosszúját, mert szláv neve ellenére 127
