Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Merk Zsuzsa–Rapcsányi László: A város keresi múltját
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón Merk Zsuzsa - Rapcsányi László A VÁROS KERESI MÚLTJÁT A História Domusok kiadásának kérdései Az utóbbi évtizedekben a figyelem középpontjába kerülő História Domusok, háztörténetek a kutatás sajátos feladatait vetik fel. Maga a História Domus nem más, mint évkönyv (Annales), vagyis a férfi és női szerzetesrendek, plébániák rendszeres beszámolója az eseményekről, az ott működő tagok sorsáról, ugyanakkor kitekintés a világra, arra a környezetre, ahol a szorgalmas srciptor igyekszik összefoglalni mindazt, amit fontosnak tart. Baján négy szerzetesrend látta el szolgálatát a XVIII. századtól a rendek felszámolásáig, 1950-ig. A legrégibb a ferences rend, őket követik a XIX. század utolsó harmadától a ciszterci, majd a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek, valamint a két világháború között alapított Szegénygondozó Ferences Nővérek. Három rend História Domusai megőrződtek, sajnos a ciszterci rend háztörténetének sorsáról nem tudunk. A ferencesek a legpopulárisabb szerzetesrend, a krónikavezetők mindig figyelnek az időjárási jelenségekre, a piacra, a hívek szociális állapotára, gondjaira, és olykor a hazai vagy külföldi események fontosabb fordulataira is felhívják a figyelmet. Ezért az ő História Domusukból vett példákkal illusztráljuk, milyen hihetetlen kincseket őriznek a háztörténetek. A háztörténet írójának intellektuális képessége könnyen felismerhető abból, hogy mi az, amire vissza-visszatér, mit kerül el, mit hangsúlyoz szerzetesi környezetének eseményeiből. Kötelező udvariassági formulák és dicséretek keverednek anyagi gondokkal, tűzesetekkel, árvízzel és reménykedéssel. Amikor lezár egy esztendőt, gyakran személyes érzésnek-gondolatnak ható mondattal zár: „Engedd Uram, hogy ne legyen még egy ilyen esztendőnk! ” A munka feldolgozása során mindig éri meglepetés a kutatót, mennyi érdekes, apróságnak tűnő eseményt megőrzött a háztörténet, hogy csak egyet emeljünk ki a görögkeleti vallásúakra vonatkozóan. A fordításban a görögkeletieket (ortodox keresztények, Baja esetében szerbek) az egyházi terminológia mindig „szakadárok- nak” jelezte, ami nem más, mint annak hangsúlyozása, hogy nem a római egyház alá tartoznak. Egyik példa erre az 1779-es esztendőben szeptember 11-én kelt feljegyzés, ezzel a szöveggel: „Az újvidéki görög szertartású püspök, nagy pompával és ünnepélyességgel mozsárágyú díszlövései közepette szentelte fel a bajai szakadárok új templomát. ” Ez a bejegyzés napra pontosítja a nagy szerb templom építésének befejezését, eddig ugyanis a XVIII. század vége időmeghatározásról tudtunk. Barátságos viszony volt a tisztelendő ferences atyák és a város életében és gazdaságában jeles szerepet vivő görögkeletiek között. Olykor még a csoda sem volt messze. Az egyik feljegyzés szerint ugyanis olyan rablóhistória történt, mely bizonyítja, hogy szakadár ide vagy oda, az Úristen kegyelme mindenkire kiteljed, mert egy az Isten. A kis epizód a következő: „Az éjszaka sötétjében tolvajok kettős létra segítségével a 123
