Bárth János (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón 10. (1999-2005) (Kecskemét, 2005)
Pop-Fancsali Angela: Magyarlapád község román falvainak népviselete
Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében az ezredfordulón Pop-Fancsali, Angela MAGYARLAPÁD KÖZSÉG ROMÁN FALVAINAK NÉPVISELETE A román népviseletre és lakáskultúrára vonatkozó kutatásokat a Maros és Kisküküllő között elterülő Magyarlapád községben végeztük 2002-2003 között. A kutatott román falvak - Asszonynépe, Vadverem, Fugád, Kisakna, Magyarbagó - a Fehér megyei Magyarlapád községhez, a küküllövidéki néprajzi területhez tartoznak. Az asszonyok itt főképpen a saját háztartásuk számára szőttek és fontak, s csak nagyon ritkán találkoztam olyan asszonyokkal, akik eladásra is dolgoztak, és mint híres szövőasszonyokat ismerték őket. Közülük is az Asszonynépén élő Macarie Rafilat a legismertebb. A ruhaneműk és a szőttesek elkészítésére felhasznált nyersanyag a kender, a len és a gyapjú volt, ezek minden gazdaságnál megtalálhatók voltak, a gyapotot és a serített gyapotot pedig boltban vásárolták. Mivel manapság már nem termesztik a kendert, úgy véltem, hasznos lehet, ha az első fejezetben ismertetem annak megmunkálásával kapcsolatos munkafolyamatot, főleg azt, ahogyan a II. világháborút követő időkben végezték. A női és férfi népviselet kutatásakor ezekben a falvakban több fejlődési szakaszt állapíthattam meg a XIX. század végétől napjainkig, főleg a szövésben, az anyagban, a díszítőtechnikában történt változásokat hangsúlyoztam, s elsősorban azokat, amelyek a II. világháború után, a lakosság életmódjában bekövetkezett változásokból fakadtak. A XX. század elejéről fennmaradt hagyományos népviseletet főleg a nehezen megközelíthető falvakban őrizték meg: Kisaknán észleltem hagyományos lakásbelsőt és régi hagyományos népviseleti elemeket. Ahogy közeledünk a városhoz és a nagyobb közlekedési csomópontokhoz, egyre inkább fellelhető ezek befolyása az egyes népviseleti darabokra, főleg azokra, amelyek a II. világháború utáni viselt részei voltak, és amelyeket a vásárokon szereztek be Enyeden, Balázsfalván, Gyula- fehérváron. Az ilyen jellegű emlékek gazdag lelőhelye például Magyarbagó. A XX. század második felében terjedt el az új, ipari eredetű anyagok használata, és ez határozta meg előállításukat, díszítésüket, s egyeseket a városi ruhadarabokkal együtt is viseltek. Az utóbbi időben a hagyományos népviselet különböző fokozataival találkozhatunk, kezdve a teljes eltűnésétől az új viseletig, a régi és az új viselet vegyes használatáig, főleg az ünnepeken. A kutatott terület hagyományos női népviselete a kétkatrincás típusú népviseletekhez tartozik - kötény és „pasztura” (hátsó kötény, sure) - amely Délkelet-Erdély- ben elterjedt, de ma már csak a legöregebb emberek elbeszélése alapján vagy fényképek segítségével rekonstruálható. A helyszínen gyűjtött adatok szerint a női viselet összetevői: a hosszú kendering, elől fekete gyapjú kötény, hátul „pasztura”, a fejre fehér, díszes gyapottörölköző csavarva, mellény, harisnya, bocskor. 109
